Ugrás a tartalomra

Fokozottan ellenőriztek az autópályán

Létrehozva
A rendőrök az M3-as autópályán, a geleji pihenőhelynél ellenőrizték a forgalmat.
Kép
A feltöltött fájl át lett nevezve erre: kozuti_ellenorzes_m3-ot_14.jpg
Fotók: Osztie Tibor

Kimondottan nagy forgalom fogadta az M3-as autópályán stábunkat csütörtök délelőtt. Történt ugyanis, hogy a Gelej melletti pihenőhelyhez látogattunk el, ahol a rendőrök egy nagyobb létszámú egységet vetettek be: motoros és autós járőröket, civil járműveket, sőt, még drónokat is használtak, hogy kiszűrjék a szabálytalankodókat.

Mint megtudtuk: a turisztikai szezon miatt ezen a szakaszon jelentősen megnövekedett az átmenő forgalom, így több baleset is történt a közelmúltban. Ezért indított egy olyan ellenőrző akciót a rendőrség, melyen felhívták a sofőrök figyelmét egyebek közt arra, hogy mindenképpen álljanak meg többször is pihenni.

Kép
_m3-ot_27.jpg (528.66 KB)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Emődi Autópálya Alosztály osztályvezető-helyettese stábunknak elmondta: a passzív biztonsági eszközöket ellenőrizték, illetve hogy az utaslétszám megfelelő-e a járműben.

Idesz Róbert hozzátette, a műszaki és forgalmi engedélyben előírtaknak való megfelelés, valamint a gyermekülés használata mellett természetesen a műszaki állapotot, a kerekeket és a világítást is szemügyre vették. Az ittasság és bódult állapot kiszűrésén kívül pedig még azt is tesztelték, nincs-e esetleg túlterhelés a járműben.

Kép
kozuti_ellenorzes_m3-ot_30.jpg (332.08 KB)

Nemcsak az ellenőrzés volt a cél, hanem az edukáció is. A rendőrök úgy tapasztalják, a balesetek legfőbb oka az, hogy hosszú útra vállalkoznak egyhuzamban a sofőrök, pihenés nélkül. A rendőrség ezért arra kéri a sofőröket, ha hosszú útra indulnak, feltétlenül iktassanak be több megállóhelyet.

Pihenjenek, sétáljanak, igyanak egy kávét, frissítsék fel magukat – szól a rendőrségi intelem. Tapasztalatuk szerint a legtöbb balesetet ugyanis a fáradt, dekoncentrált sofőrök okozzák.

Ez is érdekelhet

A bukósisak életet menthet – különösen a rolleren
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Gyermeksebész szakorvos mondja el a véleményét a rollerbalesetekről a rendőrség megbízásából és hogy mekkora védelmet jelent a bukósisak.
Képgaléria
Tiszadob Tiszába csúszott autó mentése. Fotó: Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület
A Tiszába csúszott egy autó Tiszadobnál
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A Tiszába csúszott és elmerült egy gépkocsi Tiszadob térségében, a pontonhíd mellett - közölte vasárnap honlapján a katasztrófavédelem.
Fotó: FKI
Leszakadt villanyvezetékek és ágak: egy autót maga alá temetett egy fa Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcHavaria
Huszonhatszor volt szükség pénteken Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a hivatásos tűzoltókra.
kőrispusztító bogár
Baj van: Borsodban is felbukkant a veszélyes kőrispusztító bogár
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldGazdaságKörnyezet
Már nemcsak csapdában, hanem fertőzött fában is megtalálták a kőrisrontó karcsúdíszbogarat Borsod-Abaúj-Zemplénben.