Ugrás a tartalomra

Letartóztatásban az élelmiszerüzletek réme

Létrehozva
Fél éven belül tizenhat lopással gyanúsítható Ózdon az a fiatalkorú, akit a Miskolci Járásbíróság letartóztatott.
Kép
Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalkorú gyanúsított január 31. és július 28. közötti időben rendszeres haszonszerzésre törekedve Ózdon több élelmiszerboltból, raktárhelyiségből és árusító bódéból tulajdonított el ingóságokat különböző értékben - tudatta szerkesztőségünkkel közleményben Becse Zsuzsanna, a Miskolci Törvényszék sajtótitkára. 

A gyanúsított cselekményei – bizonyítottság esetén - alkalmasak lehetnek többrendbeli lopás vétségének és lopás bűntettének a megállapítására, mely cselekményeket részben folytatólagosan követett el - tájékoztattak. 

A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmények miatt kiszabható büntetési tétel nagyságára figyelemmel a terhelt szökésének, elrejtőzésének veszélye reális, ezt nem ellensúlyozzák személyi körülményei. Esetében az sem kizárható, hogy lopási cselekményekből származó tárgyak elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítást veszélyeztetné vagy meghiúsítaná. Továbbá a fiatalkorú terhelt esetében a bűnismétléstől is tartani lehet, figyelemmel a sorozatjellegű elkövetésre, és arra a tényre, hogy bár büntetlen előéletű, de az utóbbi időben hét alkalommal is elmarasztalták tulajdon elleni szabálysértések elkövetése miatt. A legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását mindezeken túl a bűncselekmények különös tárgyi súlya is indokolja - hangsúlyozták. 

A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges - tették hozzá. 

Ez is érdekelhet

Nyertek a közlekedésiek
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei II. osztály, Észak csoport, 6. forduló.
Büntető dömping a bírók meccsén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Mádon játszottak a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei játékvezetők és asszisztensek.
„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.