Ugrás a tartalomra

A nap balfékje pedig: revizoroknak kínált illegálisan beszerzett cigit a zugárus

Létrehozva
A közösségi médiában mosó- és öblítőszereket kínált, majd a kiérkező borsodi revizoroknak illegális dohányárut is felkínált az árus.
Kép
hamis_mososzerek_nav_250813.jpg
Forrás: NAV

A revizorok a közösségi médiában megjelent hirdetés alapján rendeltek a termékekből, majd személyes átvételt egyeztettek az eladóval.

– Már a hirdetéshez csatolt fényképek alapján is gyanítható volt, hogy a termékek nem eredetiek – mutatott rá Bene Ferencné, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága Igazgatási Osztályának kommunikációs referense. – A próbavásárláskor az árus további illegális termékeket is ajánlott: dohányárut és elektronikus cigarettát. A munkatársaink egy doboz cigarettát és egy elektromos cigarettát is megvásároltak, bizonylatot azonban egyik tranzakcióról sem kaptak.

A helyszínre ezután a NAV Bevetési Igazgatóságának járőrei is megérkeztek, akik a teljes ingatlant átvizsgálták, és kiderült, hogy Ariel, Lenor feliratú tisztítószerek, zárjegy nélküli Marlboro cigaretta és különféle ízesítésű elektronikus cigaretta is szerepelt a palettában.

Az ellenőrzés arra is fényt derített, hogy az árusnak nincs adószáma, a kínált tisztítószerek hamisítványok, a dohánytermékek pedig a feketepiacról származtak.

A NAV a hamis mosószereket és az illegális dohányárut is lefoglalta. A zugárusnak pedig nemcsak az adóügyi szabályok megsértése miatt, hanem iparjogvédelmi jogok megsértése és jövedéki törvénysértés miatt is felelnie kell.

– A szabályokat a közösségi oldalakon hirdető kereskedőknek is be kell tartani. A NAV kiemelt figyelmet fordít az interneten árusítókra, a jogsértés pedig súlyos szankciókkal jár, így például a számla- és nyugtaadás elmulasztásáért 2 millió forintos mulasztási bírság is kiszabható, az adószám nélküli értékesítésnél pedig a bírság maximális mértéke 1 millió forint – hívta fel a figyelmet a kommunikációs referens.

Címkék

Ez is érdekelhet

2026. május 09-én reggel barnamedve (Ursus arctos) észlelés történt az Aggteleki Nemzet Park déli részén, Égerszög település külterületén, egy szórón.
Figyelmeztetést adott ki az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Egy anyamedvét és a bocsát látta a természetvédelmi őr Borsodban.
rendőrök
Borsodi rendőrök mentették meg a bajba jutott apróságot
Borsod-Abaúj-Zemplén
Levélben köszönték meg a borsodi rendőrök segítségét.
Tiszaújvárosi robbanás: mindenki hazatérhetett a kórházból
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldBaleset
Két dolgozó már a munkába is visszatért - közölte a Mol.