Ugrás a tartalomra

Járőrök mentették meg egy férfi életét

Létrehozva
Otthonában több helyen megvágta magát és erősen vérzett. Időben érkezett a segítség.
Kép
szolgalunk_es_vedunk_police.hu_.jpg
Fotó: vármegyei rendőrség Facebook

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába augusztus 21-én 18 óra előtt érkezett a bejelentés, hogy egy férfi ózdi otthonában több helyen megvágta magát és erősen vérzik - olvasható a police.hu oldalon. 

A rendőrök a helyszínre siettek, ahol megtalálták a zavart állapotban lévő férfit. A járőrök azonnal elsősegélyben akarták részesíteni a sérültet, de ő ezt elutasította, így segítőinek először az ellenállását kellett leküzdeniük - fejtették ki. 

A szemmel láthatóan súlyos sérülésekre törölközők és egyéb ruhadarabok felhasználásával nyomókötéseket tettek – így csillapítva a vérzést – illetve kommunikációjukkal próbálták megnyugtatni, jobb belátásra bírni - tették hozzá. 

A súlyos sérüléseket szenvedett férfi ápolását a közben helyszínre érkező mentőszolgálat munkatársai átvették, majd további ellátása végett rendőri biztosítással kórházba vitték - tudatták. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Költségvetési csalás miatt ítélte el őket a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a három férfinak az ügyében, akik a vezetésük alatt álló, borsodi sportszervezetekben a látvány-csapatsport támogatás jogcímén kiutalt összegek egy részét céltól eltérően használták fel.
Közel tízezer látogatóval búcsúztatta stílusosan a nyarat a Kerekdomb Fesztivál
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
Ragyogó napsütés, kiváló tokaji borok, fergeteges koncertek és barátságos hangulat. Szeptember 18–20. között Tállya ismét megtelt élettel: a 11. Kerekdomb Fesztiválon a helyiekkel együtt közel tízezer látogató fordult meg. A péntek estét a Parno Graszt, a szombatot a Quimby teltházas koncertje koronázta meg, vasárnap pedig a Momentán Társulat előadásával zárult az idei fesztivál.
Pénteken indul a Kerekdomb Fesztivál – Quimby, Parno Graszt és Bongor is a fellépők között
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
Koncertek, színház, bor- és gasztro programok, futás, evezés, bányalátogatás, túrák, várják szeptember 18–20. között Tállyán a 11. Kerekdomb Fesztivál közönségét.
Tizedik tanévét kezdte a MOL Petrolkémia duális szakképzése
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaságOktatás
Több mint 500 diák szakmai felkészítéséhez járult hozzá a MOL Petrolkémia duális képzése során.