Ugrás a tartalomra

Rátörte az ajtót volt barátnőjére és megöléssel fenyegette

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt, aki volt barátnőjére rátörte az ajtót, ütlegelte, nem engedte ki a lakásból, majd késsel megöléssel fenyegette.
Kép
bántalmazás_kés_nő
Rátörte az ajtót, bántalmazta, majd nyakához tette a kést. Fotó: Freestock (illusztráció)

A vádirat szerint a vádlott párkapcsolata megszűnt, ezt azonban nem tudta feldolgozni, és 2024. június elején az esti órákban ittas állapotban megjelent volt barátnője által bérelt miskolci lakásnál. A sértett észrevette az érkezését, ezért kulcsra zárta az ajtót, tudta, hogy ha a vádlott ittas, agresszívé válik, tartott attól, hogy bántalmazni fogja.

A vádlott becsengetett, de a nő nem nyitott ajtót, ezért dörömbölni kezdett, végül betörte a bejárati ajtót, bement a szobába a sértetthez, aki félelmében mobiltelefonnal akart segítséget hívni, a vádlott azonban azt kivette a kezéből és összetörte. A szoba sarkába beszorította a nőt, fejét többször megütötte, a sértett eredménytelenül próbált védekezni, újabb ütéseket kapott a vádlottól, akit kérlelt, hogy engedje el, de a vádlott nem engedte ki a lakásból, szidalmazta, majd a földre esett nő sérelmére megalázó cselekményeket végzett.

A vádlott a konyhából behozott egy 20 centiméter pengehosszúságú kést, azzal hadonászott, a nő nyakához tartotta, azzal fenyegette, hogy őt is és magát is meg fogja ölni. Ittassága okán azonban elcsúszott és a padlóra esett, ezt kihasználva a sértett kimenekült a lakásból és elbújt a lépcsőházban, a cselekmény következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott egyidejű pártfogó felügyelet elrendelésével - írja közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Ez is érdekelhet

bombariadó miskolc gárdonyi választás 2026 Fotó: Mocsári László
Bombariadó, matrica, áramszünet - rendkívüli események Borsod-Abaúj-Zemplénben a választás alatt
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcBelföld
Reggel hat óra óta lehet szavazni. Borsod-Abaúj-Zemplénben több rendkívüli esemény is történt.
Tornakápolna
Választás 2026: A borsodi településen kora délutánra mindenki leadta szavazatát
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföld
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tornakápolnán délután 13 órára minden választópolgár leadta szavazatát - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.
Képgaléria
Új logisztikai központ erősíti Szikszó gazdaságát
Borsod-Abaúj-Zemplén
Jelentős fejlesztéssel bővült Szikszó: a BHS Trans Kft. mintegy 14 milliárd forintos beruházással hozott létre új logisztikai központot, amely a Hell Energy kiszolgálását segíti. A projekt egyik legfontosabb eredménye, hogy a térségben nagyjából ezer munkahely válhat hosszú távon is stabillá.
Új beruházást adott át az Ongropack Szirmabesenyőn
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
Ünnepélyes keretek között adták át az Ongropack Kft. új beruházását péntek kora délután Szirmabesenyőn. A fejlesztés a vállalat Miskolci utca 19. szám alatti telephelyén valósult meg.