Ugrás a tartalomra

Szarvasbőgés-hallgató vonatozás Pálházán

Létrehozva
Szarvasbőgés-hallgató vonatozásra invitál az Északerdő Zrt., amely idén is megrendezi hagyományos nagy sikerű rendezvényét, a pálházi Szarvasbőgés-hallgató vonatozást.
Kép
Pálháza felé robogva, szarvasbőgés hallgatható. Fotó: LÁÉV

Az érdeklődők számára szeptember 19-én pénteken és 20-án szombaton, két estén is lehetőség nyílik a gímszarvas nászának megfigyelésére és a vadászattal kapcsolatos érdekességek megismerésére. A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

Az Északerdő Zrt. kéri az érdeklődőket, hogy a kisvasut@eszakerdo.hu e-mail címre küldött jelentkezésben írják meg, mennyi felnőtt és mennyi gyermek utazna, valamint, hogy a pénteki, vagy a szombati napon kívánnak részt venni a programon.

Az esemény plakátja ITT érhető el.

Címkék

Ez is érdekelhet

bombariadó miskolc gárdonyi választás 2026 Fotó: Mocsári László
Bombariadó, matrica, áramszünet - rendkívüli események Borsod-Abaúj-Zemplénben a választás alatt
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcBelföld
Reggel hat óra óta lehet szavazni. Borsod-Abaúj-Zemplénben több rendkívüli esemény is történt.
Tornakápolna
Választás 2026: A borsodi településen kora délutánra mindenki leadta szavazatát
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföld
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tornakápolnán délután 13 órára minden választópolgár leadta szavazatát - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.
Képgaléria
Új logisztikai központ erősíti Szikszó gazdaságát
Borsod-Abaúj-Zemplén
Jelentős fejlesztéssel bővült Szikszó: a BHS Trans Kft. mintegy 14 milliárd forintos beruházással hozott létre új logisztikai központot, amely a Hell Energy kiszolgálását segíti. A projekt egyik legfontosabb eredménye, hogy a térségben nagyjából ezer munkahely válhat hosszú távon is stabillá.
Új beruházást adott át az Ongropack Szirmabesenyőn
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
Ünnepélyes keretek között adták át az Ongropack Kft. új beruházását péntek kora délután Szirmabesenyőn. A fejlesztés a vállalat Miskolci utca 19. szám alatti telephelyén valósult meg.