Ugrás a tartalomra

Ülésezett a vármegyei közgyűlés

Létrehozva
Megtartotta első őszi ülését Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése csütörtökön.
Kép
ve erre: kozgyules_250911ml-1.JPG
Fotó: Mocsári László

A napirenden szereplő pontok között szerepelt a térség oktatási, gazdasági, közlekedési és környezetvédelmi helyzetének áttekintése, valamint több támogatási és kitüntetési javaslat megvitatása is.

A nyilvános ülésen elsőként a Miskolci Egyetem szerepéről hangzott el tájékoztató Horváth Zita rektor előterjesztésében, aki az intézmény helyi és országos jelentőségét ismertette.

Ezt követően a megyei gazdasági élet két fontos szereplője, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei igazgatósága számolt be a 2024-es évben végzett tevékenységéről. Az előterjesztéseket Bihall Tamás, illetve Taskó József mutatta be.

Kép
kozgyules_250911ml-7.JPG

A közösségi közlekedés és a közúthálózat helyzetéről, valamint az ezekhez kapcsolódó fejlesztésekről is tájékozódtak a képviselők. A MÁV-VOLÁN-csoport vezérigazgatója, Hegyi Zsolt, valamint Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója tartott előadást.

A megye természeti értékei is terítékre kerültek: az Aggteleki, a Bükki, valamint a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatói – Veress Balázs, Rónai Kálmánné és Medgyesi Gergely Árpád – ismertették szervezetük 2024-es tevékenységét.

A költségvetési ügyek sem maradtak el: Bánné Gál Boglárka, a Vármegyei Közgyűlés elnöke előterjesztésében javaslat hangzott el a 2025-ös költségvetést szabályozó rendelet módosítására, valamint a költségvetés első féléves teljesítéséről is beszámolt.

Két civil szervezet, a Sütni Jó! Alapítvány és a Sajómentiekért Alapítvány támogatásáról is döntés született.

A zárt ülés során a képviselők javaslatot tettek négy kitüntetés – a „Pro Comitatu” Díj, a Vay Ábrahám Díj, az Alkotói Díj, valamint a Szociális Munkáért Díj – 2025. évi adományozására. Ezen előterjesztések szintén Bánné Gál Boglárkától érkeztek.

Ez is érdekelhet

Büntető dömping a bírók meccsén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Mádon játszottak a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei játékvezetők és asszisztensek.
„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.
„Súlyos fejlesztéspolitikai és stratégiai kockázat” – a megszüntetés ellen foglalt állást a vármegyei önkormányzat
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
A vármegyei önkormányzatok nélkülözhetetlenek a hatékony területfejlesztésben, és az intézményrendszer esetleges gyengítése komoly veszélyt jelentene a kistelepülések felzárkózására – így foglalható össze az az állásfoglalás, amit nagy többséggel fogadott el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés csütörtökön.