Ugrás a tartalomra

Nyolcszázmillió forintból fejlesztik az ipari parkot Encsen

Létrehozva
Nyolcszázmillió forintos vissza nem térítendő támogatásból hajtanak végre alapinfrastrukturális beruházásokat, emellett bővítik a logisztikai szolgáltatásokat, új épületet építenek, és a már meglévőt is átalakítják az encsi ipari parkban - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei város kommunikációs irodája az MTI-vel.
Kép
ed4d2ab55e744c7ea0652ce9870e9ff8.jpg
Fotó: Encs város Facebook-oldala

Azt írták, a település fejlődése, a befektetők oda csábítása és új munkahelyek teremtése szempontjából elengedhetetlen, hogy a város megfelelő ipari területet tudjon kínálni a befektetők számára.

Hozzátették, a projekt alapvető célkitűzése, hogy a befektetői igényekkel összhangban lévő alapinfrastruktúrával ellátott, jó közlekedési kapcsolatokkal és rendezett tulajdoni viszonyokkal rendelkező ipari parkot alakítsanak ki, ami elengedhetetlen új vállalatok betelepítéséhez és a helyiek bővüléséhez.

Közölték, a projekt négy részből áll össze. Egyrészt 458,6 millió forint értékben két új, összesen 1184 méter ipari út épül, több mint két kilométeren új ivó- és tűzivíz-hálózatot, valamint közel három kilométeren új szennyvízelvezető rendszert alakítanak ki. Ehhez kapcsolódik az új és a meglévő utak villamosenergia-ellátása és közvilágítása. Mintegy 25 millió forintot költenek útfelújításra, és közel 30 millió forintból újítanak fel egy régi, használaton kívüli barnamezős területen álló épületet. Mintegy 120 millió forintból kamionok és személyautók számára fenntartott parkoló és a hozzá tartozó szociális épület készül el.

A fejlesztés uniós és hazai forrásból valósul meg, azt az encsi önkormányzat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzattal konzorciumban valósítja meg várhatóan jövő év március végére.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Tiszadob Tiszába csúszott autó mentése. Fotó: Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület
A Tiszába csúszott egy autó Tiszadobnál
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A Tiszába csúszott és elmerült egy gépkocsi Tiszadob térségében, a pontonhíd mellett - közölte vasárnap honlapján a katasztrófavédelem.
Fotó: FKI
Leszakadt villanyvezetékek és ágak: egy autót maga alá temetett egy fa Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcHavaria
Huszonhatszor volt szükség pénteken Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a hivatásos tűzoltókra.
kőrispusztító bogár
Baj van: Borsodban is felbukkant a veszélyes kőrispusztító bogár
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldGazdaságKörnyezet
Már nemcsak csapdában, hanem fertőzött fában is megtalálták a kőrisrontó karcsúdíszbogarat Borsod-Abaúj-Zemplénben.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Arnóton, Füzérkomlóson és Ináncson nyílik lehetőség véradásra augusztus 10. és 14. között.