Ugrás a tartalomra

Orvvadászt kapcsoltak le Borsodban, fegyvereket, trófeákat, húsokat foglaltak le

Létrehozva
Engedély nélkül vadászott a férfi.

A Szerencsi Rendőrkapitányság orvvadászat és lopás bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást egy férfival szemben – tájékoztatta lapunkat a rendőrség.

A nyomozás adatai szerint egy vadásztársaság vezetősége egy névtelen bejelentés alapján értesült arról, hogy egykori hivatásos tagjuk engedély nélkül vadászik a területen több társával együtt, a jogtalanul elejtett vadakat pedig lakóhelye melléképületében dolgozza fel.

A rendőrök a felderítés során megállapították, hogy a férfi korlátlanul használta szolgálati gépkocsiját. A jármű GPS-adatai alapján október 7-én kora este vadászterületen tartózkodott. Másnap a hatóság tagjai Sóstófalva külterületén intézkedtek vele szemben, amikor járművével egy erdős Hernád-parti területről tartott hazafelé. A gépkocsi platója véres volt.

A rendőrök szemlét tartottak a helyszínen, és kiterjesztették egy közeli területre is, ahol friss állati maradványokat – vaddisznó- és dámvadfejet, zsigereket, bőröket – találtak. A helyszínen egy vadkamerát is lefoglaltak.

A hatóság a férfi lakóházánál is szemlét tartott, és azonosították az elejtett állatok feldolgozásának helyét, majd vér- és szőrmintákat rögzítettek. A helyszínen nagyszámú ismeretlen eredetű vadtrófeát, fagyasztott húsokat, valamint tíz vadászfegyvert foglaltak le.

A Szerencsi Rendőrkapitányság orvvadászat és lopás bűntettének gyanúja miatt folytatja eljárást – írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

Büntető dömping a bírók meccsén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Mádon játszottak a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei játékvezetők és asszisztensek.
„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.
„Súlyos fejlesztéspolitikai és stratégiai kockázat” – a megszüntetés ellen foglalt állást a vármegyei önkormányzat
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
A vármegyei önkormányzatok nélkülözhetetlenek a hatékony területfejlesztésben, és az intézményrendszer esetleges gyengítése komoly veszélyt jelentene a kistelepülések felzárkózására – így foglalható össze az az állásfoglalás, amit nagy többséggel fogadott el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés csütörtökön.