Ugrás a tartalomra

Egy is sok – tíz részeg sofőrt füleltek le a rendőrök

Létrehozva
A rendőrség szerint ezek az autóvezetők kifejezetten magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

Kilenc ittas és egy bódult sofőrt szűrtek ki vármegyénkben a rendőrök a forgalomból az év ötvenedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna - írja szerdai közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye.

Amint fogalmaznak, a rendőrök a téli hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetésnek bírósági eljárás lehet a következménye!

A vármegye útjain január 8-14. között történt közúti közlekedési balesetek során két esetben volt ittas sofőr az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor kilenc ittas, és egy bódult állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik!

Címkék

Ez is érdekelhet

Költségvetési csalás miatt ítélte el őket a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a három férfinak az ügyében, akik a vezetésük alatt álló, borsodi sportszervezetekben a látvány-csapatsport támogatás jogcímén kiutalt összegek egy részét céltól eltérően használták fel.
Közel tízezer látogatóval búcsúztatta stílusosan a nyarat a Kerekdomb Fesztivál
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
Ragyogó napsütés, kiváló tokaji borok, fergeteges koncertek és barátságos hangulat. Szeptember 18–20. között Tállya ismét megtelt élettel: a 11. Kerekdomb Fesztiválon a helyiekkel együtt közel tízezer látogató fordult meg. A péntek estét a Parno Graszt, a szombatot a Quimby teltházas koncertje koronázta meg, vasárnap pedig a Momentán Társulat előadásával zárult az idei fesztivál.
Pénteken indul a Kerekdomb Fesztivál – Quimby, Parno Graszt és Bongor is a fellépők között
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
Koncertek, színház, bor- és gasztro programok, futás, evezés, bányalátogatás, túrák, várják szeptember 18–20. között Tállyán a 11. Kerekdomb Fesztivál közönségét.
Tizedik tanévét kezdte a MOL Petrolkémia duális szakképzése
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaságOktatás
Több mint 500 diák szakmai felkészítéséhez járult hozzá a MOL Petrolkémia duális képzése során.