Ugrás a tartalomra

Késelésbe fajult egy házibuli Kazincbarcikán

Létrehozva
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki ittas állapotban két nőt bántalmazott egy kazincbarcikai lakásban.
Kép
Képünk illusztráció

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott férfi három hölgy társaságában italozott tavaly március 1-jén egyikük kazincbarcikai lakásának konyhájában. Az este folyamán a férfi különböző módokon összetűzésbe került két nővel: egyiküket többször megütötte, illetve egy késsel combon szúrta, másikuknak pedig a nyakát többször, két kézzel szorongatta. Az egyik sértett könnyebb, míg a másik súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett - juttatta el szerkesztőségünknek közleményben Majoros Tünde, a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője. 

A bíróság a vádlottat súlyos testi sértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt egy év tíz hónap szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte - tájékoztattak. 

Súlyosító körülményként értékelte a terhelt büntetett előéletét és azt, hogy cselekményét büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Enyhítő körülmény volt ugyanakkor a férfi részbeni beismerő vallomása. Az ítélettel szemben a vádlott enyhítés érdekében fellebbezett - tették hozzá. 
 

Ez is érdekelhet

2026. május 09-én reggel barnamedve (Ursus arctos) észlelés történt az Aggteleki Nemzet Park déli részén, Égerszög település külterületén, egy szórón.
Figyelmeztetést adott ki az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Egy anyamedvét és a bocsát látta a természetvédelmi őr Borsodban.
rendőrök
Borsodi rendőrök mentették meg a bajba jutott apróságot
Borsod-Abaúj-Zemplén
Levélben köszönték meg a borsodi rendőrök segítségét.
Tiszaújvárosi robbanás: mindenki hazatérhetett a kórházból
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldBaleset
Két dolgozó már a munkába is visszatért - közölte a Mol.