Ugrás a tartalomra

Forró vízbe nyúlt a gyermek, vádat emeltek az anyja ellen

Létrehozva
Egy borsodi kisvárosban élő nő a konyhapulton hagyta a forró vizes edényt, gyermeke belenyúlt és a ráömlő víztől égési sérülései keletkeztek.
Kép
Képünk illusztráció

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy nő ellen minősített súlyos testi sértés vétsége miatt - juttatta el szerkesztőségünknek Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség közleményét Jogg Zsolt főügyészségi ügyész, helyettes sajtószóvivő. 

A vádirat szerint a vádlott 2024. április elején a kora délutáni órákban egy borsodi kisvárosban lévő házukban, a konyhában ebédre tésztát főzött. Amikor elkészült, a tésztáról a forró vizet nem a mosogatóba, hanem a konyhapulton lévő műanyag edénybe öntötte le. A tizenkét centiméter magasságú edény közvetlenül a pult szélén volt elhelyezve - számoltak be. 

Az udvarról beszaladt a vádlott négy éves fiúgyermeke, belenyúlt az edénybe, azt megbillentette, így a forró víz egy része ráömlött, forrázásos jellegű égési sérüléseket okozva, közvetlenül életveszélyes állapotba került, kórházba kellett szállítani - tudatták. 

A vádlott azzal, hogy a forró vizes tálat a gyermek által elérhető helyre tette, a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott - tájékoztattak. 

Címkék

Ez is érdekelhet

bombariadó miskolc gárdonyi választás 2026 Fotó: Mocsári László
Bombariadó, matrica, áramszünet - rendkívüli események Borsod-Abaúj-Zemplénben a választás alatt
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcBelföld
Reggel hat óra óta lehet szavazni. Borsod-Abaúj-Zemplénben több rendkívüli esemény is történt.
Tornakápolna
Választás 2026: A borsodi településen kora délutánra mindenki leadta szavazatát
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföld
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tornakápolnán délután 13 órára minden választópolgár leadta szavazatát - derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.
Képgaléria
Új logisztikai központ erősíti Szikszó gazdaságát
Borsod-Abaúj-Zemplén
Jelentős fejlesztéssel bővült Szikszó: a BHS Trans Kft. mintegy 14 milliárd forintos beruházással hozott létre új logisztikai központot, amely a Hell Energy kiszolgálását segíti. A projekt egyik legfontosabb eredménye, hogy a térségben nagyjából ezer munkahely válhat hosszú távon is stabillá.
Új beruházást adott át az Ongropack Szirmabesenyőn
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
Ünnepélyes keretek között adták át az Ongropack Kft. új beruházását péntek kora délután Szirmabesenyőn. A fejlesztés a vállalat Miskolci utca 19. szám alatti telephelyén valósult meg.