Ugrás a tartalomra

Letartóztatták a férfit, aki Sajókazán szurkálta meg egy családtagját

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy családi konfliktus miatt megszúrta a sértettet Sajókazán.

A gyanúsított testvére még 2024 júliusában, egy esti órán megjelent egy sajókazai ingatlannál, ahol a sértett is tartózkodott. Szerette volna őt számon kérni egy korábbi családi konfliktus miatt, ám a férfi nem ment ki hozzá az utcára.

Ekkor érkezett oda a gyanúsított is, aki szóváltásba került a sértettel és ragaszkodott hozzá, hogy beszéljék meg a dolgot, menjenek el a gyanúsított feleségéhez, aki egyben a sértett lánytestvére. A sógor ebbe beleegyezett, így a háromfős társaság elindult, ám útközben a sértett és a terhelt testvére között egy váratlan konfliktus alakult ki.

A gyanúsított – kihasználva azt, hogy a sértett a testvérére figyel és így nem fog tudni védekezni – egy 10 centiméter pengehosszúságú késsel hasba szúrta a férfit, aki fájdalmában felé rúgott, majd meghátrált.

Hasi sérülése nyolc napon túl gyógyult; az idejekorán elvégzett orvosi beavatkozás hiányában életveszélyes, majd halálos eredménnyel kellett volna számolni.

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet emberölés kíséretének megállapítására – tájékoztatta lapunkat dr. Majoros Tünde, a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője. – A kiemelt tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekmény súlyos büntetési tételére figyelemmel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amit a terhelt személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást, illetve előélete, életvitele és az elkövetés körülményei alapján alappal lehet következtetni a bűnismétlés lehetőségére is.

A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra, 2026. február 23-áig elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés a bejelentett fellebbezésre figyelemmel nem végleges.

Ez is érdekelhet

Büntető dömping a bírók meccsén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Mádon játszottak a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei játékvezetők és asszisztensek.
„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.
„Súlyos fejlesztéspolitikai és stratégiai kockázat” – a megszüntetés ellen foglalt állást a vármegyei önkormányzat
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
A vármegyei önkormányzatok nélkülözhetetlenek a hatékony területfejlesztésben, és az intézményrendszer esetleges gyengítése komoly veszélyt jelentene a kistelepülések felzárkózására – így foglalható össze az az állásfoglalás, amit nagy többséggel fogadott el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés csütörtökön.