Ugrás a tartalomra

Már több mint háromszáz meccsnél jár

Létrehozva
A vármegyei labdarúgó játékvezetők miskolci báljában Granovitter László kapta meg az Év felnőtt asszisztensének járó díjat.
Kép
granovitter.jpg
Granovitter László (jobbról) Nagy Róberttől, a vármegyei játékvezetők elnökségi tagjától a Miskolci Egyetem éttermében vette át a díjait. Fotó: magánarchívum

„ Harminckilenc éves vagyok és hat évvel ezelőtt Punyi Gyula javaslatára iratkoztam be a tanfolyamra – kezdte monológját, a jutalmazott sportember, majd így folytatta: – Nem akartam kiesni a vármegyei sportéletből ugyanis hosszú évekig a másik oldalon álltam, rúgtam a bőrt. Játékos pályafutásom alatt mindvégig szülőfalum, Erdőhorváti vármegyei II. osztályú csapatát erősítettem. Nem voltam hatalmas tehetség, lehet ezért is nem vándoroltam, de inkább azt mondom, hogy abban az időben nagyon jó közösség volt a miénk.

2020 őszén kezdtem működni. Az első meccsek kicsit furcsák voltak: a másik oldalon állok és a szabályokat kell betartatnom, nem pedig gólt rúgnom. A segítőkész kollégáknak hála, hamar megszoktam és belejöttem. Statisztikát nem vezetek, ezért pontosan nem tudom, de háromszáz mérkőzés felett járok. A vármegyei első osztály asszisztensi keretének 2022-től vagyok tagja. Célom a koromnál fogva más nem is lehet, így ezen a szinten szeretnék még jó pár évig működni.

Példaképem nincs, de ha valakit megemlíthetek, az a szomszédom, barátom, és nem hivatalos mentorom, Punyi Gyula, aki a sporthoz és játékvezetéshez való hozzáállásával példa lehet mindenki számára. A díj átadásakor meglepődtem, először el sem hittem, mert ugyan ott voltam az esélyesek között, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar elnyerem az elismerést.

Civil életben Erdőhorvátiban, a Fémalk Zrt.-nél dolgozom fémipari munkásként, ahol ugyan olyan precizitással és odafigyeléssel kell ügyködnöm, mint a pályán. Köszönöm mindenkinek, aki segített elérni ezt a sikert: az elnökség tagjainak, az ellenőri csapatnak, a játékvezető kollégáknak. A legnagyobb köszönet azonban a feleségemnek és kislányomnak jár, ők hétről hétre mindenben segítenek és támogatnak.”

Ez is érdekelhet

„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.
„Súlyos fejlesztéspolitikai és stratégiai kockázat” – a megszüntetés ellen foglalt állást a vármegyei önkormányzat
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
A vármegyei önkormányzatok nélkülözhetetlenek a hatékony területfejlesztésben, és az intézményrendszer esetleges gyengítése komoly veszélyt jelentene a kistelepülések felzárkózására – így foglalható össze az az állásfoglalás, amit nagy többséggel fogadott el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés csütörtökön.
Rendőrkézen a férfi, aki leszúrta az ismerősét
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A rendőrség elfogta a taktakenézi emberölés gyanúsítottját.