Ugrás a tartalomra

Komp-díj konfliktus

Létrehozva
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kép
Kompkikötő. Fotó: Facebook
Kompkikötő Köröm és Muhi között a Sajón. Fotók: Facebook

A sértett révészként dolgozott a Sajó folyón, Muhi és Köröm települések között közlekedő kompon, és korábban már volt konfliktusa a vádlottal. A vádlott 2024. december 3-án autójával a folyó körömi partján felhajtott a kompra, ám amikor a sértett a 600 forintos viteldíjat kérte tőle, csak 500 forintot adott át és közölte, visszafelé nem fog fizetni. A vízi jármű átkelt a folyón, a vádlott pedig elhajtott. Nem sokkal később a terhelt visszaérkezett és ismét felhajtott a kompra, amellyel a sértett elindult. Amikor a viteldíj rendezésére került volna sor, a vádlott kiszállt autójából, odament a sértetthez és szidalmazta, fenyegette, hogy bedobja a vízbe, agyonüti - juttatta el szerkesztőségünknek a Miskolci Törvényszék közleményét Majoros Tünde sajtószóvivő. 

Kép
komp_korom_muhi_facebook.jpg
A Köröm és Muhi között közlekedő komp utasokkal tele

Közben a vízi eszköz elérte a túlpartot. A vádlott ekkor mellkason lökte a sértettet, aki gázspray-vel védekezett és ezt kihasználva a révészházhoz ment, ám a vádlott – miután arcot mosott – oda is követte. Ekkor a sértett ismét fújt egyet a gázspray-vel, erre válaszul a férfi előbb egy palackkal, aztán egy fémkábellel próbálta eltalálni, utóbbival sikerült nyolc napon belül gyógyuló sérülést okoznia. A sértett a helyszínen parkoló autójába ült, amelynek a vádlott végül még egy műanyagkannát is nekidobott, amely lepattant róla és a sértett elhajtott - részletezték. 

A vádlott a fenti cselekményeivel a komp rendeltetésszerű üzemeltetésében akadályozta a sértettet. A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt egy év hét hónap – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet jogerős - tudatták. 

Ez is érdekelhet

Büntető dömping a bírók meccsén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Mádon játszottak a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei játékvezetők és asszisztensek.
„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.
„Súlyos fejlesztéspolitikai és stratégiai kockázat” – a megszüntetés ellen foglalt állást a vármegyei önkormányzat
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
A vármegyei önkormányzatok nélkülözhetetlenek a hatékony területfejlesztésben, és az intézményrendszer esetleges gyengítése komoly veszélyt jelentene a kistelepülések felzárkózására – így foglalható össze az az állásfoglalás, amit nagy többséggel fogadott el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés csütörtökön.