Ugrás a tartalomra

Változik a forgalmi rend Miskolc határában, újabb felújítás kezdődik

Létrehozva
A forgalmirend-változást jelző táblákat már elkezdték kihelyezni.
Kép
m30_felujitas_autopalya_260310_facebook_csobor_katalin.jpg
Forrás: Facebook/Csöbör Katalin

Lapunk olvasói jelezték, hogy új táblák jelentek meg az utak mentén, ahogy elhagyjuk Miskolcot Felsőzsolca és az arnóti körforgalom irányába.

A táblák forgalmirend-változást mutatnak, ezért érdeklődtünk a térség országgyűlési képviselőjénél, Csöbör Katalinnál és az illetékes minisztériumnál is. Előbbi a közösségi oldalán tette közzé a részleteket kedden kora délután.

Mint írta, napokon belül változik a forgalmi rend az M30-as felsőzsolcai csomópontjában. Ennek oka az, hogy felújítják mind a le-, mind pedig a felhajtó sávokat. Az ezt jelző táblák kihelyezése már elkezdődött (erről számoltak be olvasóink), és a jövő héten a munkákat is megkezdik.

– Vezessünk a szokottnál is figyelmesebben, vigyázzunk az útfelújításon dolgozókra és a többi közlekedőre is – kérte az országgyűlési képviselő.

A változással kapcsolatban kérdéseket küldtünk az Építési és Közlekedési Minisztériumnak, ők az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-hez irányítottak minket, ahonnan végül azt a választ kaptuk, hogy „a Miskolc-észak csomópontban, a csomóponti ágak felújításához tartozó terelések táblái kerültek kihelyezésre, azonban ezek érvénytelenítve vannak. A munkavégzés ütemezéséről még egyeztetések folynak. Természetesen a munkavégzésekről időben tájékoztatást adunk”, írták.

Ez is érdekelhet

Büntető dömping a bírók meccsén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Mádon játszottak a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei játékvezetők és asszisztensek.
„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.
„Súlyos fejlesztéspolitikai és stratégiai kockázat” – a megszüntetés ellen foglalt állást a vármegyei önkormányzat
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
A vármegyei önkormányzatok nélkülözhetetlenek a hatékony területfejlesztésben, és az intézményrendszer esetleges gyengítése komoly veszélyt jelentene a kistelepülések felzárkózására – így foglalható össze az az állásfoglalás, amit nagy többséggel fogadott el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés csütörtökön.