Ugrás a tartalomra

Tartós élelmiszerrel is segíthetünk a rászorulóknak nagyböjtben

Létrehozva
Vasárnapig várják a római katolikus plébániákon és a görögkatolikus parókiákon a tartós élelmiszer adományokat a Katolikus Karitász szervezésében, melyeket rászoruló családoknak juttatnak el húsvétig.
Kép
Képünk illusztráció. Fotók: Katolikus Karitász

Idén 15. alkalommal hirdette meg nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtését „Tartós szeretet” mottóval a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Katolikus Karitász országos hálózatának szervezésében. 

A gyűjtésbe bármilyen tartós élelmiszer felajánlásával, például liszt, cukor, rizs, tészta, búzadara, olaj, konzervek, zacskós leves, tartós tej, keksz, édesség, lekvár, kávé, tea be lehet kapcsolódni. Van, akinek akár 1 kilogramm liszt is segítség. A kisgyermekes családok esetében az ezekből összeállított csomagokat édességgel, apró ajándékokkal is kiegészítik – olvasható a Katolikus Karitász honlapján

Kép
tartós élelmiszer. Fotó: Katolikus Karitász Facebook
Ezekhez hasonló tartós élelmiszereket várnak adományban. Fotó: Katolikus Karitász Facebook

A hívek március 22-ig helyezhetik el adományaikat a templomokban kijelölt helyre. Miskolcon a tartós élelmiszereket várják többek között a Mindszenti plébánián és a vasgyári római katolikus templomban. Továbbá a selyemréti római katolikus templomban a padsorok végénél kihelyezett gyűjtődobozba, vagy a bal oldali padsor végén elhelyezett karitász perselybe pénzadományt is be lehet dobni erre a célra. A Búza téri görögkatolikus templomban a szószék mögött, a Szent Imre plébánián a Szent József-oltár előtt tehetik le a hívek a tartós élelmiszereket, amelyeket majd a rászoruló családok részére juttatnak el – tudtuk meg. 

A templomokon kívül az egyházmegyei gyűjtőpontokon is le lehet adni a tartós élelmiszer adományokat. Miskolcon a Karitász Ponton, illetve a Görögkatolikus Missziós Irodában. A miskolci és vidéki helyszínekről további információ: ITT

Kép
tartósélelmiszer-gyűjtés csomagok kiosztása. Fotó: Katolikus Karitász Facebook
A tartós élelmiszer adományokból összeállított csomagokat rászoruló családokhoz viszik el. Fotó: Wágner Csapó József, Katolikus Karitász Facebook

A korábbi években a hívek adományaiból a Katolikus Karitász önkéntesei által összeállított segélycsomagokkal családok ezreit tudta támogatni a segélyszervezet. Az összegyűjtött élelmiszerek nemcsak táplálékot jelentenek, hanem a remény üzenetét és a szolgáló szeretet kézzelfogható jelét viszik a nélkülöző családokhoz. Ezáltal minden adományozó gyakorolhatja nagyböjtben az irgalmas szeretet cselekedeteit. 

A tartósélelmiszer-gyűjtést pénzadománnyal is lehet támogatni a karitasz.hu oldalon, vagy az 1356-os telefonszámon, ahol minden hívás 500 forinttal segíti a rászorulókat – értesültünk. 

Ez is érdekelhet

A láncfűrész mestere: magyar bronz a fakitermelők vb-jén
Borsod-Abaúj-ZemplénSportVilágKörnyezet
Harmadik lett a Fakitermelő Világbajnokságon Dávid Gábor.
Rekordszámú borsodi a Szakma Sztár Fesztiválon - Íme a döntősök!
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcBelföldGazdaság
Idén tavasszal ismét a szakmák legkiválóbb fiatal tehetségei kerülnek reflektorfénybe: március 26-27-én rendezik meg Budapesten a XIX. Szakma Sztár Fesztivál országos döntőjét.
Fotó: Vermes Tibor
Rangos állami elismerést kapott az ÉSZAKERDŐ nyugalmazott vezetője
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcKörnyezet
Március 15. alkalmából tüntették ki az ÉSZAKERDŐ egykori vezetőjét.
Felsőzsolca BYD busz Fotó: Oszie Tibor
A fejlődést és a környezettudatos gondolkodást választotta Felsőzsolca
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolc
Az MVK Zrt.-hez nemrégiben megérkezett BYD csuklós buszok nemcsak Miskolcon, hanem Felsőzsolcára is szállítják majd az utasokat. A korszerű és környezetkímélő járművet hétfőn adták át a településen.