A húsvét még nem is olyan régen nem csupán egy vallási ünnep volt, hanem jó alkalom arra is, hogy a rokonok, barátok vagy akár a szomszédok meglátogassák egymást a locsolkodás ürügyén. Ezzel építve, fenntartva a kapcsolatot, megélve valamennyit a másokkal való közösség érzéséből.
Telnek az évek, a társadalmak egyre szekulárisabbak, nem mérvadók már az egyházi hagyományok, de a közösségépítésben sem állunk jól. Mindenkinek ismerős a dilemma, hogy hová menjünk húsvétkor, mindegy, csak el otthonról, hozzánk ne jöjjön senki, mi sem megyünk senkihez. Inkább kirándulunk. Ez nem volt mindig így, az okok pedig összetettek.
A néphagyomány – legyen az vallási eredetű vagy profán - egy egész népre jellemző, közösen vallott ideológia mentén kialakult szokások rendszere. Ha az ideológiák, hitek változnak, vagy nincsen már domináns közös hit, a népszokások is változnak. Mint ismert, a közös ideológia egészen a huszadik századig a kereszténység volt a Kárpát-medencében és általánosan Európában is, egyes népekre jellemző különbségekkel. A kereszténység, a hagyományok belső tartalmát adta, a cselekedetek, tárgyak, szövegek, ruházkodás pedig azok külső megjelenési formáit. Talán legismertebb ez utóbbiak közül a fehér menyasszonyi ruha, amely azt szimbolizálta, hogy viselője ártatlanságát megőrizve megy férjhez, ahogyan azt az Örökkévaló Isten előírta. Amint azonban elvész az ideológia, úgy üresedik ki a forma.
A húsvéti szokások sem választhatók el attól a hittől, amelyből erednek
A húsvéti szokások a keresztény ideológia és a paraszti kultúra metszetében kialakult népszokások. A húsvéti tojás az újjászületés szimbóluma volt, a sírban fekvő Krisztus szimbóluma, amiből aztán új élet támad. A tojásfestés a megírt tojásokon látható jeleken, szimbólumokon keresztül mesélt el történeteket. Régen minden ember tudta, hogy a „megírt” tojások szimbólumai vagy akár színei mit jelentenek. Voltak vallásos tartalmakat és egyéni érzelmeket kifejező szimbólumok. Ma már ez a tudás elveszett. A locsolkodás pedig, mint szimbólum, kettős természetű: egyszerre a vallásos és a pajzán paraszti kultúra szimbóluma.
A locsolóvíz – modern időkben felváltotta a kölni és a parfüm, szintén elfedve eredeti jelentését - szimbolizálja a keresztvizet, és a Krisztus kereszthalálakor az oldalából kiömlő vizet, amely megtisztít a bűntől.
Másrészt a népi hagyományban abból, hogy a fiúk locsolják meg a lányokat az éltető vízzel, következtethetünk annak pajzán tartalmára is. És ez nem is volt titkolt egykoron, hiszen tavasszal, a jó idő beköszöntével megmutathatták magukat a tél sötétségében szinte titokban széppé, éretté cseperedő lányok, s megindultak a párválasztást segítő ünnepek is. A húsvét tehát a találkozások, párválasztás és az újjászületés ünnepe is volt. Ezeket a tartalmakat hordozták a cselekedetek, mint a tojásfestés és a locsolkodás. Világos szimbolika: a fiú meglocsolja a lányt, a lány pedig neki adja a felékesített tojást, vagyis egy petét.
A paraszti hagyományban a népszokások az egyházi évvel párhuzamosan és a természeti ciklusok szerint alakultak. A húsvét mozgóünnep, mindig a tavaszi napéjegyenlőséget, március 21-ét követő holdtölte utáni első vasárnap.
– A húsvétot megelőzi a farsangi időszakot követő negyvennapos nagyböjt. A farsangi lakodalmakat, bálokat, disznóvágásokat követően a bűnbánatra fókuszáló böjti idő csendesebb volt, szerdánként és péntekenként étkezési megvonásokkal járt. A nagypénteki böjtöt még a reformátusok is megtartották. Egyes munkák elvégzését tiltották ezen a napon. A pénteket szerencsétlen napnak tartották, és az aznapi esős időt rossz előjelnek tekintették – mondta el lapunknak korábban Viszóczky Ilona, a Herman Ottó Múzeum etnográfus-muzeológusa.
A szakember szerint, a nagyböjt időszakában az öltözködés is a gyászra utalt, a templomba sötét ruhában mentek. Egyedül a húsvétvasárnapot közvetlenül megelőző virágvasárnap ünnepén cserélték fel a népviseletben a gyászruhájukat apró virágosra. A nagypéntek szigorú gyásznap volt, amikor teljesen feketébe öltöztek a falubeliek.
Elmondta, a nagyhéten takarítással, a ház kimeszelésével készültek húsvétra, és elkezdték előkészíteni az ünnepi ételeket is, a kalácsot, a húsvéti sonkát, a bort, a tormát és természetesen a tojást. Ezeket húsvétvasárnap fonott kosárba helyezve, szentelő- vagy pászkakendővel letakarva megáldották a katolikus templomokban. A szentelt ételek egy része, különösen a húsvéti kalács Krisztus keresztáldozatára utal.
– Húsvéthétfőn a család lányait, asszonyait öntözték meg a fiúk, férfiak, illetve mátkájukhoz is elmentek ugyanebből a célból. A locsolkodásban megjelenő víz, vagy manapság a kölni, a megtisztulást és a termékenységet megjelenítő régi szimbólum. A betérő legényeket vendégséggel és piros tojással fogadták. Utóbbit a hiedelem szerint a kereszten szenvedő Krisztus vére festette meg. A hímes tojások mintája tájegységenként eltért: a gömöri falvakban például kis pálcikával vagy gyufaszállal vitték föl a viaszt a festett tojásokra, Palócföldön pedig aranyport is használtak – avatott be a néprajzkutató.
