A 3. helyért: Szikszó Szikla – Sátoraljaújhely SEZE 70–56.
Az 1. helyért: Miskolci EAFC – Club'96 Tiszaújváros 87–61 (25–22, 16–19, 18–8, 28–12)
Egyetemi körcsarnok, 100 néző. V.: Vaszi Á., Burján.
Az egyetemi gárdában pályára lépett többek között Magyar Gergely, a DVTK HunTherm NB I-es női együttesének újdonsült vezetőedzője is.
A díjakat dr. Fazekas Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kosárlabda Szövetség elnöke és Bene Szilárd ügyvezető adta át.
Bajnok a MEAFC
Létrehozva
Kosárlabda: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei bajnokság, férfi négyes döntő, Miskolc.
Ez is érdekelhet
„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.
„Súlyos fejlesztéspolitikai és stratégiai kockázat” – a megszüntetés ellen foglalt állást a vármegyei önkormányzat
A vármegyei önkormányzatok nélkülözhetetlenek a hatékony területfejlesztésben, és az intézményrendszer esetleges gyengítése komoly veszélyt jelentene a kistelepülések felzárkózására – így foglalható össze az az állásfoglalás, amit nagy többséggel fogadott el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés csütörtökön.
Rendőrkézen a férfi, aki leszúrta az ismerősét
A rendőrség elfogta a taktakenézi emberölés gyanúsítottját.