Ugrás a tartalomra

Kitüntetéseket adtak át a Vármegye Napján

Létrehozva
Értékdíjakkal, szakmai elismerésekkel és köztisztviselői kitüntetésekkel ismerték el mindazokat, akik munkájukkal hozzájárulnak Borsod-Abaúj-Zemplén fejlődéséhez.
Kép
Bánné Gál Boglárka
Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata

A rendezvényen Bánné Gál Boglárka, a vármegyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta: a Vármegye Napja minden évben alkalmat ad arra, hogy köszönetet mondjanak azoknak, akik munkájukkal segítik az itt élőket és jó hírét viszik Borsod-Abaúj-Zemplénnek.

– Ezen a napon megünnepeljük ezt a csodálatos vidéket, és ápoljuk azt a fontos kapcsolatot, amely összefűz minket. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik tudásuk legjavát nyújtják vármegyénk sikeréért, közös otthonunkért – fogalmazott.

Az ünnepségen átadták a Kincseink – Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei érték díjakat is. Agrár és élelmiszer kategóriában a zalkodi tökmagos pogácsát ismerték el, az épített környezet kategória díját a Miskolci Görögkatolikus Nagyboldogasszony-székesegyház kapta, míg kulturális örökség kategóriában a zöldhalompusztai Aranyszarvas részesült elismerésben.

Kép
vármegyei elismerések

A Megye Civil Közösségeiért díjat az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Érdekvédelmi Egyesülete vehette át. Emellett elnöki elismerő oklevelekkel, köztisztviselői díjakkal és jegyzői dicsérő oklevelekkel ismerték el azok munkáját is, akik hosszú évek óta szolgálják a helyi közösségeket.

A Vármegye Napját idén a köztisztviselők ünnepével is összekapcsolták. Schirger György vármegyei jegyző beszédében a közszolgálat jelentőségéről szólt.

– A közszolgálatnak többnek kell lennie annál, mint hogy valaki hatékonyan és becsületesen végzi a munkáját. Teljes odaadást kell jelentenie az emberek és a nemzet szolgálata iránt – mondta.

Hozzátette: a közigazgatás kívülről sokszor szabályokkal teli, szürke világnak tűnhet, belülről azonban egy folyamatosan megújuló, embereket szolgáló közösség.

Az ünnepi hangulatról a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar gondoskodott, a rendezvény pedig méltó alkalmat teremtett arra, hogy a vármegye közössége köszönetet mondjon mindazoknak, akik munkájukkal és elkötelezettségükkel gyarapítják Borsod-Abaúj-Zemplént.

Ez is érdekelhet

véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással ezen a héten is
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Alsóbereckin, Erdőbényén, Izsófalván, Kurityánban és Ongán nyílik lehetőség véradásra július 21. és 24. között.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak szerdán és csütörtökön az egész megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 22-én 7 órától július 23-án éjfélig.
baleset illusztráció
Árokba borult egy autó a 37-es főúton
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A baleset miatt Szerencs és Hernádkak között dolgoznak a tűzoltók.
Erőszakosan molesztálta a fiatal lányt
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített szexuális kényszerítés bűntette miatt, aki az általa az utcán követett fiatal lányt szexuális szándékkal intim testrészein megfogta, szexuális cselekmény végzésével fenyegette.