Ugrás a tartalomra

Összefogtak a diósgyőriek a DSZÁ Alapítvány négylábúiért

Létrehozva
Lelik Réka felajánlásával 215 ezer forint gyűlt össze az ongai állatmentők támogatására.
Kép
DVTK Huntherm jótékonysága a DSZÁ Állatmentésnek. Fotó: magánarchívum
DVTK Huntherm jótékonysága a DSZÁ Állatmentésnek. Fotók: magánarchívum

A DVTK HUNTHERM közössége ismét bizonyította, hogy a pályán kívül is fontos számára a társadalmi felelősségvállalás. Lelik Réka korábbi játékos jótékonysági mezfelajánlásának és a szurkolók összefogásának köszönhetően összesen 215 ezer forint gyűlt össze a Dobogó Szívek az Állatokért Alapítvány (DSZÁ), régi nevén a Diósgyőri Szurkolók az Állatokért Alapítvány javára. Az adományt kedden este adták át az alapítvány ongai telephelyén - juttatta el szerkesztőségünknek közleményben Deli Eszter, a DVTK Huntherm kommunikációs referense.

A kezdeményezés Lelik Réka ötletéből indult, aki pályafutása során összegyűjtött mérkőzésmezeit ajánlotta fel jótékony célra.

Az évek során gondosan elraktam a mezeimet, és egyre inkább megfogalmazódott bennem, hogy egyszer, ha majd elvisz innen az élet, valami jót szeretnék velük tenni. Mindig is nagyon fontos volt számomra a bajba jutott kutyák sorsa, ezért külön öröm, hogy a szurkolókkal összefogva most egy kicsit segíthettünk nekik. Minden licitálónak szívből hálás vagyok a támogatásért.

– mondta Lelik Réka.

A jótékonysági licit nyertesei az átadó alkalmával személyesen vehették át a mezeket korábbi játékosunktól. A licit eredményeként összegyűlt 215 ezer forintot az alapítvány máris az egyik mentett kutya életmentő műtéti költségeire fordítja - tudatták. 

Kép
DVTK Huntherm jótékonysága a DSZÁ Állatmentésnek. Fotó: magánarchívum

Az eseményen Lelik Réka mellett Aho Tyra is részt vett. Mindketten korábban is csatlakoztak hasonló állatvédelmi kezdeményezésekhez: Tyra két évvel ezelőtt még a DVTK U23-as csapatával látogatott el a MÁSÁ telephelyére, míg Réka tavaly a DVTK labdarúgóival és jégkorongozóival közösen vett részt egy kutyasétáltatáson - tájékoztattak.

A programhoz a DVTK Aréna munkatársai és a DVTK HUNTHERM szurkolói is csatlakoztak, így közel húszfős diósgyőri csapat látogatott el Ongára. A résztvevők kutyatápot, konzerveket, takarókat és egyéb tárgyi adományokat is vittek a telephelyre, majd az átadást követően közösen sétáltatták a mentett kutyákat - tették hozzá. 

A látogatók rendezett, gondozott környezetet találtak: a tiszta kennelek, az ápolt udvar és a nyári hőségben működő párakapuk is azt mutatták, hogy az állatok megfelelő ellátásban részesülnek, miközben szerető gazdára várnak - osztották meg. 

A Dobogó Szívek az Állatokért Alapítvány elsősorban állatkínzásból és rossz tartási körülmények közül menti ki a kutyákat. Az ongai telephely működtetéséről Csík Zoltán és családja gondoskodik - közölték. 

Csík Zoltán elmondta: a legnagyobb kihívást a beteg állatok állatorvosi kezelése és a műtétek finanszírozása jelenti, ezért minden felajánlás kiemelt jelentőségű számukra.

A most kapott támogatást is egy mentett kutya szükséges műtétére fordítjuk. Rendkívül hálásak vagyunk a diósgyőri közösségnek. Sajnos egyre több bajba jutott állat érkezik hozzánk, az ongai telephelyet lassan kinőjük, hosszú távú célunk egy miskolci telephely létrehozása, amihez további – elsősorban városi – támogatásra lesz szükség.

 – fogalmazott.

A DSZÁ Alapítvány minden vasárnap 8 és 10 óra között várja a kutyasétáltató önkénteseket ongai telephelyén (3562 Onga, Rákóczi út 68.). Az alapítvány arra biztat minden állatbarátot, hogy látogasson el hozzájuk, ismerje meg a mentett kutyákat, és lehetőség szerint fogadjon örökbe egy négylábú társat - kérték. 

A DVTK HUNTHERM ezúton is köszöni Lelik Réka felajánlását, valamennyi licitáló támogatását, valamint a DVTK Aréna munkatársainak, a szurkolóknak és minden résztvevőnek az önzetlen segítséget - írták. 

További információ: ITT

Ez is érdekelhet

véradás
Akár több ember életét is megmenthetjük véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Hercegkúton, Mádon, Nyékládházán és Semjénben nyílik lehetőség véradásra a megyében július 6. és 10. között.
Győzött a DVTK
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: szerdán Putnokon szerepelt a piros-fehérek NB II-es csapata.
A strandolás örömei és veszélyei – a Mályi-tavon jártunk
Borsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőKörnyezet
A nyár egyik veszélyforrását a szabadvizek és a strandok jelentik a rendőrség szerint. Idén már több halálos áldozatot is követelt a felhőtlennek induló fürdőzés. A strandolók is elmondták Mályiban, nekik mi segít a kánikulában.
Narancs hőségriasztással figyelmeztet a kánikulára a meteorológiai szolgáltató
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Másodfokú hőségriasztást és elsőfokú veszélyjelzést vezettek be zivatarok lehetséges kialakulása miatt Borsod-Abaúj-Zemplénben, szerdán.