Ugrás a tartalomra

Felhős, borult időre és zivatarokra is számíthatunk kedden

Létrehozva
Továbbra is sárga, azaz elsőfokú veszélyjelzés figyelmeztet záporok, zivatarok lehetséges kialakulására megyénkben. A napsütést fokozatosan felváltja az egyre sűrűbb felhőtakaró.
Kép
napindito_260604ml-1.JPG
Képünk illusztráció a belvárosról. Fotó: Mocsári László

Időjárás

Napközben változóan felhős égboltra van kilátás, amely mellett többórás napsütésre készülhetünk, majd éjszaka megnövekszik a felhőzet, így erősen felhős vagy borult lesz az ég. Kedd estig néhol, estétől helyenként - főképp az ország északkeleti, keleti felén - számíthatunk záporokra, esetleg zivatarokra, ezért továbbra is érvényben van megyénkben a sárga, azaz elsőfokú veszélyjelzés. A nyugati, délnyugati szél az esti órákban északnyugati irányba fordul miközben nagy területen megélénkül, de az északi megyékben erős, estétől olykor viharos széllökések is előfordulhatnak. Zivatarok környezetében is viharossá fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 27 és 33 fok között várható. Késő estére 19 és 26 fok közé hűl le a levegő - írja honlapján a HungaroMet. 

Levegőminőség

Miskolcon és környékén nagyrészt mindenhol jó a levegő minősége a PM Monitoring Hálózat mérései alapján. Kivétel Pereces déli része, ahol erősen szennyezett a levegő, Miskolctapolca, ahol csupán elfogadható és a Bábonyibérc, ahol megfelelő.

Ez is érdekelhet

kutya_illusztráció_pixabay.com
Sorsára hagyta beteg kutyáját
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Állatkínzás miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki betegségtől szenvedő kutyájának nem biztosított állatorvosi ellátást, autóval elhagyatott helyre vitte, és sorsára hagyta.
Tisztújító választást tartanak a Tiszáninneni Református Egyházkerületben
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
Év végén lejár a Magyarországi Református Egyház tisztségviselőinek hatéves megbízatása, ezért idén ősszel tisztújító választást tartanak. A Tiszáninneni Református Egyházkerületben püspüköt és főgondnokot is választanak a presbitériumok.
tűzoltó
Tűz ütött ki Szikszónál
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Kigyulladt a szemét Szikszó térségében csütörtök délután.
Jubilált a megyei könyvtárosok találkozója
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúra
Ebben az évben Gömörszőlős adott otthont a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei könyvtárosok összejövetelének. A 20. jubileumi eseményen szép számmal vettek részt a szakma képviselői, hiszen csaknem nyolcvanan érkeztek a gömöri településre.