Ugrás a tartalomra

Citromsárgába borult Borsod

Létrehozva
Figyelmeztető előrejelzést adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén területére kedd éjfélig.
Kép
időjárás
Forrás: met.hu

Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk. A nappali csúcshőmérséklet többnyire 30 és 34 fok között alakul, ugyanakkor az északkeleti országrészben – így Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is – ennél néhány fokkal hűvösebb lehet.

Borsodban a délutáni óráktól elszórtan záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A zivatarokat helyenként 60–80 km/h-s széllökések, intenzív csapadék és akár 2 centiméteres jégeső is kísérheti, ezért érdemes figyelemmel kísérni a friss előrejelzéseket.

Kép
figyelmeztető előrejelzés
Forrás: met.hu

Az ország nyugati felén estétől nyugat felől egyre több zivatar várható, amelyek késő este már a középső országrészt is elérhetik. Délnyugaton és nyugaton helyenként felhőszakadás is előfordulhat, rövid idő alatt 25–30 millimétert meghaladó csapadékkal.

Az éjszakai minimum-hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hűvösebb is lehet - írta a HungaroMet Nonprofit Zrt.

Címkék

Ez is érdekelhet

Közel tízezer látogatóval búcsúztatta stílusosan a nyarat a Kerekdomb Fesztivál
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
Ragyogó napsütés, kiváló tokaji borok, fergeteges koncertek és barátságos hangulat. Szeptember 18–20. között Tállya ismét megtelt élettel: a 11. Kerekdomb Fesztiválon a helyiekkel együtt közel tízezer látogató fordult meg. A péntek estét a Parno Graszt, a szombatot a Quimby teltházas koncertje koronázta meg, vasárnap pedig a Momentán Társulat előadásával zárult az idei fesztivál.
Pénteken indul a Kerekdomb Fesztivál – Quimby, Parno Graszt és Bongor is a fellépők között
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
Koncertek, színház, bor- és gasztro programok, futás, evezés, bányalátogatás, túrák, várják szeptember 18–20. között Tállyán a 11. Kerekdomb Fesztivál közönségét.
Tizedik tanévét kezdte a MOL Petrolkémia duális szakképzése
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaságOktatás
Több mint 500 diák szakmai felkészítéséhez járult hozzá a MOL Petrolkémia duális képzése során.
Hengerelt a Vasút Bőcsött
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kupa, 2. forduló.