Borsod-Abaúj-Zemplén
Karbantartás a Tiszain, változások néhány vonat közlekedésében
A Miskolc-Tiszai pályaudvar állomáson március 3-tól április 2-ig pályakarbantartási munkákat végeznek a MÁV Zrt. tájékoztatása szerint. Ezért a Füzesabony–Miskolc–Szerencs, a Miskolc–Hidasnémeti és a Miskolc–Ózd között közlekedő egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Miskolc–Tiszaújváros, illetve Nyékládháza–Tiszaújváros között valamennyi vonat helyett pótlóbusz közlekedik ebben az időszakban.
Betörőkre hívott rendőrt a körözött férfi
Ritka könnyű fogása volt a borsodi rendőröknek.
Ha már városmarketinget tanulnak, miért ne segítsenek a településüknek?
Határon innen és túlról 12 egyetem mintegy 60 csapata indult el azon a megmérettetésen, amelyen 31 település számára készítettek javaslatokat a hallgatók: hogyan fejleszthetnék marketingtevékenységüket az önkormányzatok. Szerdán rendezték a 7. Városmarketing Verseny regionális elődöntőit. Egyik helyszín a főszervező Miskolci Egyetem volt.
Tizennégyezer milliárd forintnyi forrás kerülhet veszélybe
Ujhelyi István: ha Orbánék maradnak, elveszítjük az uniós támogatásokat. A térségnek ez akár 400 milliárd forintnyi kiesést jelenthet.
„A megye rendőrei jól teljesítettek”
Bár az úgynevezett Tinder-csalókkal új bűncselekményforma is feltűnt 2021-ben Borsodban, összességében elmondható, hogy tavaly jelentősen csökkent a törvényszegések száma a megyében 2019-hez képest.
Újból teljes a megyeháza arcképcsarnoka
Szemere Bertalan egész alakos festménye február 3-án tért vissza Kassáról.
Leszúrta idős rokonát egy férfi Göncruszkán
A hetvenkét éves nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Miskolcon kalauzolta Tillát a Bohemian Betyars
A miskolci gyökerű banda fél éve jelentette meg Makuka című számát az ország különböző tájegységeit, városait zenén keresztül bemutató Road Movie-sorozat részeként. A projekt része, hogy minden klip premierjét egy amolyan útikalauz kisfilm követi, amely során Till Attila műsorvezetése mellett az aktuális zenekar mesél inspirációkról és gyökerekről. Ezúttal Miskolcra látogatott a stáb.
Volt szó a megye ügyeiről is a megyei közgyűlésen
Emlékezetpolitikai vitával tarkított ülésen van túl a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése.
Mozogni jó: sportpálya épül a pékműhely mellett
Újabb ötlettel jelentkezett Galamb Alex, a gyermekvárosból indult pék, aki a Sütni Jó! alapítvány megálmodójaként számos hátrányos helyzetű fiatallal szerettette már meg a pékszakmát.
Információ a vállalkozásoknak: nem halat adnak, halászni tanítanak
Együttműködési megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna Kereskedelmi és Iparkamaráival.
Nagy a támogatottsága a pedagógussztrájknak
A magyarok közel kétharmada teljes mértékben egyetért a pedagógussztrájkkal egy reprezentatív felmérés szerint.
Douglas rendőrkutya orra elől nem bújt el
A rendőrök alig pár óra alatt elfogták azt a férfit, aki betört egy felsőzsolcai dohányboltba.
„Eltolták” – a kormány az oktatáspolitikát, a tüntető pedagógusok meg a biciklit
Pontosan hat évvel ezelőtt tartották meg Miskolcon azt a tüntetést, amit az oktatási rendszer rendbetételéért szerveztek meg, s amely aztán mozgalommá vált, tüntetések sora követte országszerte. Csütörtökön újabb „rendkívüli fogadóórára” várták a magyar oktatásért aggódó tanárokat, szülőket. Még egy biciklit is feldaraboltak, hogy mutassák: van, amit már nem lehet megjavítani – újra (oktatási rendszerre) van szükség.
Száguldozva előzte meg a szirénázó mentőt, jobbról (videós tartalom)
Jelentősen túllépve a megengedett sebességet, szabálytalanul előzött meg egy megkülönböztető jelzést használó mentőautót a 26-os számú főúton annak az autónak a vezetője, akit a rendőrök azonnal elkaptak.
Ítélet született egy bőcsi verekedés ügyében
Veszekedtek, majd hazaszaladt támogatókért, hogy jól összeverjék.
Részeg autósokat is kiszűrtek
Közúti ellenőrzéseik során a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai januárban több szabályszegő sofőrrel szemben tették meg a szükséges intézkedéseket. A rendőrség mindenki másnak köszöni, aki nem veszélyezteti a közlekedés biztonságát.
Büntetőfékezett, keresi a rendőrség
A tiszaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset kapcsán.
Szoborból fémhulladék, tolvajokból gyanúsítottak
Szétdaraboltak egy miskolci szobrot, majd a sárgarézből készült, megcsonkított alkotást egy ózdi színesfém-átvevő helyen akarták értékesíteni.
Házkutatást imitálva tört be
A fegyvertelen bankrabló után itt a betörő, aki rendőrnek adta ki magát.