Borsod-Abaúj-Zemplén
Bozótvágóval küldte haza a vendégeit
Fia születésnapi vendégeinek köszönte meg ilyen módon a részvételt egy férfi Borsodszirákon. Őt a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki.
Koronavírus: megint sok a beteg, a halottak száma viszont csökkent
Vasárnapra országosan 2912, Borsod-Abaúj-Zemplénben pedig 280 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 47 beteg.
„A nehezén túlvagyunk”
Összegyűlt a pénz, így március elején megkaphatja a Zolgensma-kezelést az SMA-ban szenvedő kisfiú, Zsombi.
Megvadult kutya sebesítette meg a baráthegyiek vakvezető kutyáját
A pénteki kutyatámadás után meg kellett műteni a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola sárga labardorját. A kutya farkának végét sajnos amputálni kellett, az állat most már gazdája mellett pihen.
Koronavírus: ismét sok a fertőzött és a halott is
Országosan 2995, Borsod-Abaúj-Zemplénben pedig 197 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 107 beteg szombatra.
Már csak egy lányt keresnek aki pénzt próbált felvenni a lopott bankkártyával
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Varga László: hadjárat folyik az ellenzéki vezetésű önkormányzatok ellen
Az MSZP országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, nem támogatják a veszélyhelyzet meghosszabbítását, mert az elmúlt hónapokban meghozott intézkedések jó része nem az emberek, hanem a kormány érdekeit támogatja.
Jeges folyóból szabadították ki a traktort a borsodi tűzoltók
A Bódva folyóban rekedt egy mezőgazdasági vontató csütörtökön, Szendrő határában.
Ütötte verte gondozottját a kegyetlen nevelőszülő
A Szikszói Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy 30 éves nővel szemben.
Északkeleten továbbra is magas a légszennyezettség
Északkeleten továbbra is magas a légszennyezettség a szálló por miatt.
Nagy lépést tett Miskolc a tisztább levegőért
A 2026-ig tartó program fő célja, hogy kiderítse hol, hogyan és mitől alakul ki a szmog a városban.
Érdekes videót tettek közzé: így törik a jeget az úton Sajóörösnél
Levonulóban van az árhullám a Sajón, ám a folyó által elöntött utakat még nem tudta minden esetben visszaadni a forgalomnak a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Elkezdték postázni az oltási behívókat
A dokumentumot a most aktuális körben érintett munkatársunk is megkapta, így meg tudjuk mutatni hogyan értesítik a regisztráltakat, ha "itt az idő".
Folyatódik az árhullám levonulása az északkeleti folyókon
A Sajó és a Bodrog már elkezdett apadni, a Tisza pedig várhatóan kedden tetőzik.
Gyertyafényes vacsora, kandallótűz, bor – díjaztuk a romantikát
Valentin napi felhívásunkra Kálmán Attila egy romantikus vacsorát álmodott meg, némi csavarral a történetben…
Koronavírus – kevesebb mint kétszáz fővel nőtt a fertőzöttek száma megyénkben
Meghalt 70, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1707 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon.
Árad a Sajó és a Tisza, utakat kellett lezárni megyeszerte
Egyes szakaszokon szünetel a kompátkelés, és utakat zártak le a Tisza és a Sajó áradása miatt – közölte az Útinform vasárnap a honlapján.
Szerencsig négysávúsítják a 37-est, májusban már a pályán fognak dolgozni
Májusban már a pályán dolgozhatnak a Szerencsig vezető 2x2 sávos út építkezésén – írja a Magyar Építők. A szakportál cikkéből kiderül, hogy a Duna Aszfalt közel 20 kilométeren épít gyorsforgalmi utat Északkelet-Magyarországon, a HE-DO pedig új csomópontot ad majd át.
Koronavírus-járvány – az adatok stagnálnak, így óvatosnak kell lenni
Meghalt 93, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2020 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.