A MÁV Zrt. pénteki közleménye szerint ebben az évben is megrendezik a már hagyományos retró hétvégéket. Az első alkalommal, április 15-én és 16-án a Miskolc-Tornanádaska vonalon két retró szerelvény is forgalomba áll. Az M41-es, becenevén Csörgő dízelmozdony az 50 éves évfordulójára szervezett rendezvénysorozat első programjaként közlekedik majd a Miskolc-Tornanádaska vonalon korhű személykocsikkal. Az egyik szerelvény három fülkés poznani (Bo és Bko 20-37), a másik kék festésű Bhv kocsikból (20-07) áll majd, utóbbiban lesz egy, a közelmúltban felújított különleges retró Dalida üléshuzatos Bhrv (20-05 503) jármű is - emelik ki a közleményben.
A MÁV-START - a Volánbusz hatvani rendezvényéhez kapcsolódva - a Samu becenévre hallgató, magyar gyártmányú BVmot villamos motorvonatot állítja forgalomba a Keleti pályaudvar és Gyöngyös között közlekedő Mátra InterRégió szerelvényekben. Hatvan vasútállomás és a Volán-telep között ezen a napon a rendezvény időszakában külön autóbuszjárat közlekedik, amely a Budapest felől délelőtt érkező, illetve délután Budapestre induló Samu szerelvényhez csatlakozik. A részletekről és a menetrendről a vasúttársaság honlapján lehet tájékozódni.
A Volánbusz szombati Retró Napjának fő attrakciója a kívül-belül teljesen felújított Ikarus 30-as bemutatása lesz, a "Nejlon Piroska"-ként ismert típus volt az Ikarus első, tömegesen gyártott járműve. A II. világháború utáni évtizedben a kistelepüléseket ezekkel a buszokkal kapcsolták be az ország vérkeringésébe, mára a hatvani rendezvényen újra megcsodálható példány maradt az utolsó működőképes 30-as típus az országban - írják a közleményben.
A hatvani retró napon ott lesz a "Bikarus" becenévre hallgató emeletes autóbusz is, amely öt évtized után újult meg. Az Ikarus 556-os tavaly áprilisban mutatkozott be Hatvanban, majd az október 23-i hétvégén visszakerült Pécsre, ahol 1969 és 1976 között teljesített szolgálatot. A nosztalgiaflotta ékkövei mellett számtalan veterán járművel, illetve a 24 egykori megyei busztársaságnak emléket állító pop-up kiállítással, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel várják az érdeklődőket.
Időutazás a MÁV-val: retró szerelvényekkel közlekedhetünk a Miskolc-Tornanádaska vonalon
Létrehozva
Retró hétvégét tart a MÁV-START: szombaton és vasárnap a régi korok járműveivel utazhatnak az érdeklődők a Miskolc-Tornanádaska vonalon, a Mátra InterRégió vonatokban pedig egy BVmot villamos motorvonatot is forgalomba állítanak. A Volánbusz szombaton szintén Retró Napra várja Hatvanban a buszközlekedés szerelmeseit.
Ez is érdekelhet
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
Zúzmara Expressz indul Mahócára
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.