Borsod-Abaúj-Zemplén
Közös gondolatok a szolgáltatások erejéről
A BOKIK szolgáltatási tagozatának keddi ülésén a vállalkozók közösen keresték a válaszokat a piac kihívásaira.
Buday Pétertől, az erdészet elhivatott vezetőjétől búcsúznak
Az erdők és vadak embere volt, akinek élete a természet iránti alázatról szólt.
Évekig verte édesanyját
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kapcsolati erőszak bűntette miatt, aki életvitelszerűen három évig az édesanyja lakásában lakott, rendszeresen vitát kezdeményezett vele, ezen alkalmakkor ököllel testszerte ütlegelte, rugdosta.
Letartóztatták a férfit, aki eltiltás alatt részegen vezetett
A gyanúsított már „régóta rázta a pofonfát”, három ittasan vezetés és három eltiltás ellenére negyedszerre is részegen ült autóba.
Hajnali lövöldözés Mezőkövesden – vádat emelt az ügyészség
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik a vád szerint kora hajnalban egy autóból gumilövedékes és gázriasztó fegyverekkel lövöldöztek egy családi ház udvarán tartózkodó társaság irányába.
Drámai pillanatok a Megasztárban: Ádám Attila könnyei potyogtak
Szombat este elindult a Megasztár első élő show-ja. A borsodi Ádám Attila drámai pillanatokat élt át.
Ahol a sütőtök is csobbant: tök jó nap az Ellipsumban
Szombaton az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő őszi családi rendezvénnyel várta a látogatókat. A Tök Jó Nap az Élményfürdőben egész napos programjai között kreatív kézműveskedés, vidám vízi vetélkedők és tematikus foglalkozások gondoskodtak a felhőtlen hangulatról.
Rém rendes Halloween vár Miskolcon: mutatjuk a programokat
Halloween estéjén Miskolcon a boszorkányok, vámpírok és kísértetek veszik át az uralmat. Rémesen jó programokkal várják a borzongásra vágyókat.
Fellobbantak az autonómia lángjai a Kálvária-dombon
A Székely Autonómia Napja alkalmából vasárnap este ismét fellobbantak az őrtüzek Miskolcon, a Kálvária-dombon. A rendezvény a határokon átívelő összetartozás szimbóluma, amelyhez a város idén is csatlakozott.
Megérkezett a friss időjárás előrejelzés: ezt jósolják az őszi szünetre
A jövő héten is folytatódik a szeles, változékony időjárás, a hét elején még szórványosan lehet eső, majd szerdától melegedés kezdődik és csökken a csapadék esélye. Szombaton, mindenszentek napján a közepesen felhős ég mellett a legmelegebb órákban 16-22 fok várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Asztalra került a természet a Bükkben
A természet ezúttal nemcsak díszlet volt, hanem maga a menü is. Október 26-án különleges gasztroexpressz indult a miskolci Szeleta Park Látogatóközpont elől. A résztvevők a Bükk ehető kincseit fedezhették fel vasárnap egy vadnövénykutató és kóstoló túra során.
Miskolc rejtett csodája: ezért özönlöttek vasárnap a miskolciak az Avasi Arborétumba
Az Avasi Arborétum Fenyőkertjében egy utolsó sétával búcsúztatták a színek évszakát a fenyők árnyékában.
A piros tejeskanna – Misley Emesére emlékezünk
A hatvankilenc évvel ezelőtt történt forradalom és szabadságharc legfiatalabb miskolci áldozatára, Misley Emesére emlékezik heti írásában Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerzője.
Egymillió forint gyűlt össze a Miskolci Babaház javára
Jótékonysági koncertet rendeztek szombat este a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A Miskolci Babaház javára gyűjtöttek.
Frontokban gazdag időjárásra számíthatunk, így búcsúzik október utolsó hétvégéje
Vasárnaptól téli időszámítás szerint működünk, légkörünkben azonban komoly fordulat nem várható a következő napokban: továbbra is mozgalmas, frontokkal tarkított időben lesz részünk.
Hétvégén óraátállítás: vasárnaptól a téli időszámítás szerint közlekednek az MVK járatai
Vasárnaptól módosul a miskolci menetrend.
Lángokban állt egy garázs, a tűzoltók küzdöttek a pusztító tűzzel (frissítve)
Teljes terjedelmében égett egy garázs Sátoraljaújhelyen, a tűzoltók nagy erőkkel dolgoztak a helyszínen.
Óraátállítás 2025: tudja, mikor hova kell tekerni?
Kezdődik a téli időszámítás. Vasárnap pedig itt az ideje az óraátállításnak.
Óraátállítás: a vonatok is másképp járnak
A hétvégi óraátállítás néhány éjszakai belföldi és nemzetközi vonatot érint.
Útlezárásra kell számítani szombaton ezen a szakaszon
Autóverseny miatt lesznek útlezárások szombaton.