Ugrás a tartalomra

Hetvennégy éves korában elhunyt Chris Rea

Létrehozva
A szomorú hírt családja jelentette be.
Kép
chrisreafekete.jpg
Elhunyt Chris Rea. Fotó: Internet

Hetvennégy éves korában elhunyt Chris Rea, aki a Driving Home For Christmas című szerzeményéről vált a leginkább ismertté. A BBC közlése szerint családja szóvivője jelentette be a szomorú hírt: "Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt szeretett Chrisünk. Egy rövid lefolyású betegség következtében a mai napon hunyt el a kórházban a családja körében."

Mint ismert, az ír–olasz származású Chris Rea Middlesbrough-ben született 1951-ben, és több mint öt évtizedet ölelt fel a pályafutása. Az 1970-es években kezdett foglalkozni a zenével, és gyorsan megtalálta saját útját. Rekedtes, melankolikus énekhangja és jellegzetes gitárjátéka már a kezdetekkor megkülönböztette kortársaitól.

A Magdelene és a Beautiful Losers együttes tagja is volt, majd 1976-tól szólóban próbálkozott. Debütáló albuma, a Whatever Happened To Benny Santini? 1978-ban jelent meg – a cím a lemezkiadó által neki javasolt színpadi névhez kapcsolódott, a Fool (If You Think It's Over) című dala pedig Grammy-díjra is jelölést kapott.

Igazi sikereit viszont az 1980-as években aratta olyan albumaival, mint a The Road to Hell (1989) és az Auberge (1991), amelyekkel kritikai elismerést is kivívott. Dalaiban visszatérő motívumként szerepel a vezetés, autózás – mivel nagy rajongója volt a kocsiknak –, a magány és az emberi kapcsolatok törékenysége - írja az index.hu.

Címkék

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
Drámai pillanatok a Megasztárban: Ádám Attila könnyei potyogtak
BulvárMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Szombat este elindult a Megasztár első élő show-ja. A borsodi Ádám Attila drámai pillanatokat élt át.
Ádám Attila Megasztár első élő show
Curtistől happolta el a borsodi fiút Herceg Erika: gőzerővel készülnek a Megasztár élő show-jára
BulvárMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénCelebhírek
Herceg Erika szabályokat változtatott, úgy vitte Curtis versenyzőjét a Megasztár élő show-jába.
Ádám Attila Megasztár
Történelmi pillanat a Megasztárban: a borsodi Ádám Attila sorsa eldőlt
BulvárMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Ilyen még nem volt a Megasztár történetében. Ádám Attila sorsa nagy fordulatot vett.
Ádám Attila lenyűgözte a Megasztár zsűrijét. Fotó: Facebook/Megasztár
Erika sikongatott - Miskolc melletti kis faluból érkezett a Megasztár színpadára
BulvárMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénCelebhírek
Ádám Attila fiatal kora ellenére nyűgőzte le a zsűrit a Megasztár színpadán.