Baleset
Áldozatot követelt a tűz Putnokon
A tűzoltók egy idős férfit kivittek az épületből, azonban az életét már nem lehetett megmenteni.
Tizenhat év vonatbaleseti statisztikái egy képen
A legsötétebb év az adott intervallumban a 2008-as volt, amikor 115 ember vesztette életét valamilyen vasúti balesetben.
Egy ember vesztette életét a Pöltenberg utcai lakástűzben
A lángok csütörtök éjjel csaptak fel egy családi házban, három embert élve hoztak ki a lánglovagok, a negyediknek viszont már nem lehetett megmenteni az életét.
Light Fiday: A láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet
A rendőrök százszázalékos kedvezménnyel kínálták a láthatóságot javító eszközöket a Miskolc Plázában. Így hívták fel a figyelmet az évszakváltás nyomán bekövetkező a közúti közlekedés veszélyeire.
Tragédia történt Emőd közelében, meghalt egy 57 éves férfi
Halálos közúti közlekedési baleset történt Emőd közelében pénteken, egy útfelújítási munkát végző férfit ütöttek el.
Rendőrségi tanácsok, hogy ne ismétlődhessen meg a Búza téri gyalogosgázolás
Múlt pénteken tragédiára ébredt Miskolc: halálra gázoltak egy gyalogost a 26-os számú főút Búza tér melletti szakaszán. A rendőrség most elmondta, mit tudtunk tenni annak érdekében, hogy ne szenvedjünk balesetet gyalogosként.
Lezárták az M30-as autópályát Felsőzsolcánál Kassa felé
Kassa felé teljesen, Budapest felé pedig félpályán lezárták az M30-as autópályát hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Felsőzsolcánál, mert felborult egy kamion - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
Szemtanúkat keres a rendőrség a péntek reggeli halálos miskolci gázolás ügyében
A lakosság segítségét kéri egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset tanúinak a felkutatása érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Tragédia Miskolcon! Eddig tisztázatlan körülmények között halálra gázoltak egy gyalogost
Halálra gázoltak egy gyalogost péntek kora reggel Miskolcon - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Életmentés egy kilométerrel a föld alatt - hazaérkeztek a magyar barlangi mentők Törökországból
A nem mindennapi bravúrt véghez vivő mentőcsapattal péntek hajnalban landolt a honvédségi repülőgép a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szekrény zuhant a gyermekre, vádat emeltek a szülők ellen
A kétéves gyermekük játék során felkapaszkodva, a bútort magára rántva hanyatt esett és életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Hat autó ütközött az M3-as autópályán, öten megsérültek
Öt ember megsérült, amikor először négy autó, majd újabb két jármű ütközött össze az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, péntek kora este Szihalom közelében - közölte a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Szigorítanának – pszichológiai vizsgálat is kellene a jogosítványhoz
Az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezete pszichológiai vizsgálathoz kötné a jogosítványszerzést. Hoffmann Csaba alelnök az InfoRádiónak elmondta, közös munkacsoportot hoznak létre az Építési és Közlekedési Minisztériummal a KRESZ felülvizsgálatáról.
Osztály vigyázz! Rendőr vigyáz!
A rendőrök is készülnek az idei iskolakezdésre. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy szeptember elsején fokozott figyelemmel és óvatossággal közlekedjünk a közutakon.
Busz égett a Csabai kapunál
A miskolci hivatásos tűzoltók megfékezték a lángokat.
Két autó ütközött össze az M3-ason, Mezőcsátnál
Félpályán lezárták az érintett útszakaszt Budapest felé.
Lezárták az M30-as autópályát Méra közelében
Egy kisbusz és egy kamion karambolozott. A baleset szerda kora reggel történt.
Baleset az M5-ösön: egy gyermek meghalt
Egy gyermek meghalt, öten megsérültek, amikor lesodródott az útról és árokba hajtott egy migránsokat szállító személyautó az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán, Lajosmizse térségében kedd reggel - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
Túrázót kellett menteni a Megyer-hegyi tengerszemnél
Rosszul lett és lezuhant a kiépített kötélpályáról egy ember hétfőn a Sárospataknál található Megyer-hegyei tengerszemnél.