Celebhírek
Nézőpont: Búsul a magyar
Munkámból kifolyólag sok érdekes helyre eljutok, nem ritkán olyan előadásokra is, ahová bizonyára nem mennék vagy mehetnék el, mert nem nyilvánosak. A minap is így vettem részt egy érdekfeszítő képzésen. Egyetemistáknak szánták, kreditet is kaphatott, aki részt vett rajta. Kreditet én nem kaptam, de gondolkodni valót annál inkább.
Akkor és most: A Palóczy utcai zsinagóga
A Palóczy utcai zsinagógáról Dobrossy István Miskolc írásban és képekben című könyvében találtunk adatokat.
Átadták a Tortúra 65 verseny díjait
Az idén télen már 26. alkalommal vághattak neki a túrázók az országosan is az egyik legjelentősebb, a két megyeszékhelyt – Miskolcot és Egert – a Bükk-hegységen keresztül összekötő teljesítménytúrának, a TORTÚRA 65-nek.
MINAP-INDÍTÓ (2023.03.11.) - IDŐJÁRÁS, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Szeszélyesre fordult az időjárás felettünk, a pénteki tavasz után ma viharos szél fújja el a meleget.
Nőnapra ébredt az ország
Sőt, a világ nagyobb része, ahol megemlékeznek a munkásmozgalmak által egykor kiharcolt női jogokról is, de az ünnep fókusza ma már sokkal inkább magán a nőiségen, a nők tiszteletén van.
MINAP-INDÍTÓ (2023.02.28.) - IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Felhős keddet, az északi tájakon kis napsütést, keletebbre akár havat és északkeleti szelet ígér a meteorológia.
MINAP-INDÍTÓ (2023.02.23.) - IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Enyhén felhős éggel és koratavasziasan lágy szellővel találkozhatunk ezen a torkos csütörtökön. Érdemes kéznél tartani az esernyőt, de fázni nem fogunk.
Jön Valentin, fogy a virág
Ahogy közeledik a keddi Valentin nap, úgy nő a forgalom a virágárusoknál. A trendek maradtak, az árak nőttek.
MINAP-INDÍTÓ (2023.02.12.) - IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Érkezett egy meleghullám, fejfájást és helyenként ónos esőt okozhat. A nagykabátot és az esernyőt ne hagyjuk otthon. Részletek a MiNap-indítóban!
Furmint február a Népkerti Vígadóban
Szombaton ötödik alkalommal rendezték meg a Furmint Február Miskolc elnevezésű sétáló borkóstolót, amelynek ismét a Népkerti Vigadó adott otthont.
MINAP-INDÍTÓ (2023.02.11.) - IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Délután melegfront érkezik. Az erre érzékenyek fejfájása ezt már tegnap jelezte. Az érkező csapadék miatt az utak csúszóssá válhatnak, óvatosan közlekedjünk szombaton. Érkeznek a részletek a MiNap-indítóban!
Vigyázzunk a fotóinkkal, az interneten könnyű visszaélni velük
Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre? Most egy iskolai program segít megelőzni a fotókkal való online visszaélést.
Meghalt Gina Lollobrigida
95 éves korában meghalt Gina Lollobrigida olasz színésznő, az "isteni Lollo", Hollywood aranykorának egyik utolsó szemtanúja, aki még együtt szerepelt olyanokkal, mint Humphrey Bogart, Rock Hudson, Yul Brynner és Frank Sinatra, de akinek a magánélete és személyisége sokkal érdekesebb, emlékezetesebb, maradandóbb volt, mint a filmszerepei - adta hírül az Index hétfőn.
Előkerült a hétfőn eltűnt jogász
Szerdán még az is felmerült, hogy Miskolcon látták utoljára, amiről a barátnője szerint egy bankkártya tranzakció tanúskodott.
Harry Potter óta nem volt akkora sikere könyvnek, mint Harry herceg új memoárjának
A példátlan sikerű Harry Potter-regényfolyam egyes köteteinek megjelenése óta nem volt akkora kereslete könyvnek, mint Harry sussexi herceg kedden megjelent memoárjának.
Aretha Franklin lett minden idők legnagyobb énekese
Legalábbis a rangos amerikai Rolling Stone magazin listáján. A válogatás máris vihart kavart azzal, hogy hiányzik róla Céline Dion.
Zalaegerszegi az új év első babája
Az éjfél után harmincöt másodperccel született kisfiú lett 2023 első újszülöttje az országban.
Emká, a Magyar Közút mentett kutyusa is karácsonyi csúnya pulcsit húzott, hogy segítsen a daganatos gyermekeken
A társaság arra buzdít mindenkit, hogy vegyen példát Emkáról.
Cuki cukrász Borsodból a nemzeti szépségversenyen
Borsod-Abaúj-Zemplén megye is szoríthat ismét, hiszen a Miss Hungary Nemzeti Szépségverseny döntőjében is akad borsodi szépség.