Ugrás a tartalomra

Programözönnel készülnek a kulturális intézmények a kultúra évére Miskolcon

Létrehozva
Ritka az olyan év, amikor egy városban annyi rendezvény és évforduló van, mint idén Miskolcon. Fedor Vilmos kultúráért felelős polgármesteri megbízott alig győzte sorolni a tervezett rendezvényeket a Miskolc Televízió április 1-én közvetített Kilátó című műsorában.

Kezdhetjük a felsorolást azzal, hogy hazánk első kőszínháza, a Miskolci Nemzeti Színház idén ünnepli fennállásának kétszázadik, a Miskolci Szimfonikus Zenekar hatvanadik, a „magyar Woodstock” az ötvenedik évfordulóját. Folytatva a sort, a Miskolci Csodamalom Bábszínház harminc, a Pannon-tenger Múzeum pedig tíz éves. Negyven esztendős lett a Miskolci Állatkert, az Avasi kilátó pedig hatvan éve épült.

„Ilyen ritkán jön össze egy város életében”, mondta Fedor Vilmos kultúráért felelős polgármesteri megbízott, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy idén két olyan személyről is megemlékezik a város, akik a maguk nemében iskolát teremtettek. 
Az egyik Latabár Endre, aki ötször volt a miskolci teátrum igazgatója. A színészdinasztia alapítója egy színiiskolát is létrehozott. 
A másik, Ferenczi Sándor pszichoanalitikus, aki százötven évvel ezelőtt született Miskolcon, és még ma is léteznek követői.

Fedor Vilmos kiemelte Miskolc Város Napját, amely idén több napos rendezvénnyé válik. „Visszaállítunk, és kulturális ünneppé teszünk egy nagyon népszerű és régi, valamikor a két világháború között létrehozott eseményt, amelynek akkoriban „Miskolc hét” volt a neve, a második világháború után pedig „Helyi Ipari Vásár” néven futott” – közölte. 
Az esemény sztárvendége Roby Lakatos hegedűvirtuóz lesz, akit jazz hegedűsként világszerte a legnagyobbak között tartanak számon. Ő május 11-én lép majd fel a Miskolci Nemzeti Színházban. 

A programok között szerepel a XIV. alkalommal megrendezendő Játékos városjárás, amelyen az avas összes kincsét, szakrális és kulturális értékeit, a különböző pincék világát ismerhetik meg majd az érdeklődők. Hétvégére pedig beiktatták az Avasi Borangolást.
 
Idén a város egyik kiemelt eseménye az ötven éves fesztiválról való megemlékezés lesz június 10-én pontosan akkor, mint hajdanán. A Lovagi Tornák terén megrendezendő egész napos fesztiválon újra feldübörög majd a rock. A kortárs és helyi zenekarok mellett az ötven évvel ezelőtti koncertek résztvevői közül is fellépnek néhányan. 

„A fesztiválok sora ezzel azonban nem ér véget” – jelentette ki Fedor Vilmos tovább sorolva a programokat. A Hangszínhely Fesztivál második alkalommal kap helyet a város életében. „Augusztus 24-én pedig úgy, mint kétszáz évvel ezelőtt kinyílnak a teátrum kapui, széttárul a függöny, és Kisfaludy Károly Tatárok Magyarországon című előadásával elindul a megemlékezés a Miskolci Nemzeti Színházban. Novemberben pedig a Miskolci Szimfonikus Zenekart ünnepeljük majd” – fűzte hozzá a kultúráért felelős polgármesteri megbízott.

A kiemelteken kívül számos más kulturális program várja még az érdeklődőket korosztálytól függetlenül. A miskolciak vendégszeretőek és vendégmarasztalóak. „Azt hiszem, ezt sugallja majd a kultúra éve” – zárta gondolatait Fedor Vilmos.

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.