Mirehu
Európai díjat ért az elektronikai hulladékkezelési kampány
A MiReHu 2021 óta vesz részt az Európai Hulladékcsökkentési Hét versenyén, ahol ebben az évben ötödik alkalommal bizonyítják kreativitásukat és elhivatottságukat, miután négyszer már díjazottak lettek, amiből három első hely volt.
Továbbra is az európai elitben a miskolci hulladékkezelő
A 17. alkalommal megrendezett Európai Hulladékcsökkentési Hét hazai versenyét a MiReHu nyerte Gazdálkodó, ipari szervezet kategóriában, a zsűri a nemzetközi versenyre is őket jelölte.
MaKuka 150 – közös emlékeinket keresi a MiReHu
Idén 150 éves a miskolci hulladékszállítás – ebből az alkalomból a MiReHu Nonprofit Kft. újabb felhívással fordul a város lakóihoz, hogy közösen kutassák fel a múlt értékeit.
Megvannak a fenyőfa gyűjtés időpontjai 2026-ban Miskolcon
Bár karácsony után még sokáig díszíti otthonainkat a karácsonyfa, előbb-utóbb eljön a búcsú ideje. Az ünnepeket követően a MiReHu Nonprofit Kft. idén is megszervezi a fenyőfák elszállítását az ingatlanhasználók részére.
Mesével ajándékozta meg a miskolci ovisokat a MiReHu
A miskolci szemétszállítás 150. évfordulójára meghirdetett MaKuka 150 emlékév alkalmából a MiReHu 300 darab mesekönyvvel lepte meg a miskolci ovisok.
Nemzetközi sikerek: halmozza az elismeréseket a miskolci társaság
Két rangos elismerést is a MiReHu-nak ítélt oda a Nemzetközi Szilárdhulladék Szövetség (ISWA International Solid Waste Association) 2025-ben.
Újabb két nemzetközi díjjal gazdagodott a MiReHu
A társaság szerint az elismerések azt bizonyítják, hogy tevékenységük nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő.
Tiktokzatos csomagok lepték el Miskolc utcáit
Miskolc utcáin piros csomagok várnak rád.
Ünnepi díszbe öltöztetett kukásautó járja Miskolcot
Vasárnap sötétedés után a Szent István téren már sokan megcsodálhatták a fényárban úszó járművet, amely fokozta az ünnepi hangulatot a belvárosban.
Egy űrhajó az avasi kilátó mellett
Nem mindennapi látványban lehetett része azoknak, akik hétfő este az Avas kilátónál jártak.
Különleges installációval indította a Hulladékcsökkentési Hetet a MiReHu
Az átalakított gömb alakú mászókát pénteken a Miskolc Plaza előtt állították fel, azonban a következő napokban a város több pontján is megtekinthető lesz.
Mi történik az e-hulladékkal? – megrázó filmélmény vár a miskolciakra
„Üdvözöljük Szodomában”.
Tragédiának indult, de happy enddel zárult a cuki kölyökkutya története
A szőrmókot a Mirehu egyik munkatársának szeme láttára dobták a kukába. A férfi gondolkodás nélkül megmentette, majd örökbe is fogadta a kutyust.
Forradalmasítja a kukázást egy új alkalmazás
Elkészült a MiReHu MaKuApp hulladékkezelési applikáció, aminek célja, hogy a felhasználók a teljes szolgáltatási területen egyszerűbb, átláthatóbb és közvetlen információkat kapjanak a hulladékkezeléssel, szállítással kapcsolatban. Az applikáció funkcióit Ladányi Roland, a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetője mutatta be csütörtökön.
Százötven új köztéri szemetessel gazdagodik a város
Az önkormányzat prioritásai közé tartozik Miskolc kitakarítása és a tisztaság megőrzése, most egy vállalat is bekapcsolódott a munkába új hulladékgyűjtők felajánlásával.
Könnyű lesz az iskolatáska a MiReHu-val
Több mint száz használt iskolatáska gyűlt össze a MiReHu iskolakezdési adománygyűjtési akcióján.
Újabb díjjal gazdagodott a MireHu
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A MiReHu a CSR környezeti kategóriában nyert díjat a „Mentés másként” kampányával.
Hetvennégy írószerekkel megtöltött iskolatáskával könnyíti meg a MiReHu a tanévkezdést
A miskolci önkormányzati vállalat ötödik alkalommal hirdette meg iskolatáska és iskolaszer gyűjtő programját „Ne legyen nehéz az iskolatáska!” mottóval, azzal a céllal, hogy nehezebb körülmények között élő családoknak segítsenek az iskolakezdésben.