Ugrás a tartalomra

Bulvár

Kigyulladt egy autó Mezőkeresztesen
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A település határába, az Árpád utcába riasztották a tűzoltókat.
Daruzás közben megsérült egy ember Miskolcon
BűnügyBalesetMiskolc
Gondatlan munkavégzés következtében, a megbillenő munkadarab fogyatékossággal járó sérülést okozott.
Felborult egy autó Hejőkürt és Mezőcsát között
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
A tűzoltók mentettek ki egy embert a személygépkocsiból.
Ketten raboltak - letartóztatásba kerültek
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik megverték a sértettet a boldvai buszmegállóban és elvették értékeit.
Gyermekekről készült pornográf felvételeket osztott meg - letartóztatták
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki 12 év alatti gyermekekről osztott meg pornográf tartalmú képeket az interneten.
Közel hét millió forintot nyúlt le az internetes csaló
BűnügyMiskolc
Ismeretlen csaló egy miskolci cég levelezési címére egy bank nevében megtévesztő emailt küldött, amelyben a netbanki jelszó módosítását kérte.
Családi ház gyulladt ki Szirmabesenyőn
HavariaMiskolc
A lángok a kazánházból indultak ki és elérték a tetőszerkezetet.
Prostitúcióra kényszerítettek nőket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Őrizetbe vett két sátoraljaújhelyi férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság, akik társaik segítségével több kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt kényszerítettek prostitúcióra.
Bunyózássá fajult a születésnapi buli
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy születésnapi összejövetel során bántalmazta az egyik ünneplőt.
Edzőteremben molesztálta a kiskorút
Bűnügy
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen szeméremsértés vétsége miatt, aki az edzőteremben gyakorlatokat végző nő ülepét kezével megfogta.
Hamis ruhákat próbált átcsempészni a határon, elfogták
Bűnügy
Egy teljes raklapnyi áruját lefoglalták a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy bolgár fuvarozónak, miután kiderült, hogy többszáz hamis ruhát fuvaroz. 
Egy családi ház padlásán rejtegették a dohányt
Bűnügy
Több mint százmillió forint értékű vágott fogyasztási dohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei.
Serdülő lánynak adta ki magát a pedofil férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Gyermekpornográfia bűntette miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki internetes közösségi oldalon álprofillal, mintha lány lenne, kiskorú lányoktól szerzett meg pornográf tartalmú fényképeket és videókat.
Molesztálta kiskorú tanítványait, 16 évet kapott a karateedző
BűnügyBelföld
Tizenhat év fegyházbüntetésre ítélték azt a 69 éves gyulai férfit, aki karateedzőként kiskorú tanítványait molesztálta.
Részegen támadt a buszsofőrre a miskolci pályaudvaron
BűnügyMiskolc
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki ittas állapotban ütötte, rugdosta az autóbuszt, majd amikor a sofőr leszállt, a kiérkezett rendőrök jelenlétében őt is megrúgta.
Két sérültje van a klórgázszivárgásnak Sajóbábonyban
BalesetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A közösségi médiában terjedt a hír szombat délelőtt, hogy a Sajóbábonyi Ipari Parkban klórgáz szivárgott, tűzoltókat és mentőt is láttak a közelben lakók. Kiderült, valóban volt egy baleset, amelyben ketten megsérültek, őket kórházba szállították.
Több oldalról is megtámogatja a város a perecesi gázrobbanás károsultjait
Havaria
Az önkormányzat a Miskolc Holdinggal és a kormányhivatallal együtt lép fel a helyzet rendezéséért.  
Kigyulladt egy faház Miskolcon
HavariaMiskolc
Az Őzugró dűlőn volt szükség tűzoltói beavatkozásra.
Oszlopnak ütközött egy autó Diósgyőrben
BalesetMiskolc
A Harmadik utcában a baleset miatt félpályán kezdett haladni a forgalom.
Hát itt mi történt? Autók ütköztek a miskolci belvárosban, több milliós a kár
HavariaMiskolc
A Palóczy utcában történt baleset szerda délután.