Ugrás a tartalomra

Letartóztatásban a szilveszteri bántalmazó

Létrehozva
A férfi szóváltást követően egy üveggel fejbe vágta ismerősét, majd miután az eltört, megvágta a sértett fejét és karjait is.
Kép
Képünk illusztráció / Fotó: Shutterstock

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított január 1-jén a hajnali órákban Vizsoly egyik buszmegállójában összetalálkozott a szintén gyalogosan közlekedő, ittas állapotban lévő sértettel, akivel szóváltásba keveredett, majd a nála lévő üveggel legalább két alkalommal fejen ütötte a férfit. A földre kerülő sértettet a gyanúsított tovább bántalmazta, az időközben eltört üveggel pedig több alkalommal megvágta fejét és alkarjait, ezt követően pedig távozott a helyszínről - adta hírül portálunknak közleményben Homa-Hajdu Eszter, a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője. 

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntette megállapítására - tudatták. 

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsításban szereplő bűncselekmények büntetési tétele – figyelemmel a halmazati szabályokra – 3 hónaptól 4 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztés, mely önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, melyet a terhelt személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Esetében a bűnismétlés veszélyére is reálisan lehet következtetést levonni - foglalták össze. 

A Miskolci Járásbíróság mindezek alapján egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés végleges - summázták. 

 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.