Ugrás a tartalomra

Háromszázmilliós csalás miatt vettek őrizetbe egy nyíregyházi nőt

Létrehozva
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 40 éves nyíregyházi nőt, aki az egyik biztosítótársaság munkatársának adta ki magát és nagy értékű életbiztosításokat kötött, így csaknem 300 millió forintot csalt ki áldozataitól - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint az ügyben 2019 októberében érkezett feljelentés a rendőrségre.

A nőt szerdán az otthonában fogták el a nyomozók, majd kutatást tartottak nála, ennek során számos olyan dokumentumot lefoglaltak, amelyet a gyanúsított a bűncselekmények elkövetéséhez használhatott.

A nyomozás adatai szerint a nő régebben az egyik biztosítónál dolgozott, ezért tudta hitelesen becsapni áldozatait.

A rendőrök csalás gyanúja miatt őrizetbe vették a nőt, és indítványozták a letartóztatását.

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.