Ugrás a tartalomra

Megszólalt a brutálisan összevert miskolci nő

Létrehozva
Néhány héttel ezelőtt egy miskolci hír sokkolta a közösségi médiában a magyar embereket: egy miskolci nőt párja úgy bántalmazott, hogy az áldozat kis híján életét veszítette. Orosz Bernadett a napokban – Varga Andreával, Miskolc alpolgármesterével – nyilatkozott a Miskolc Televíziónak.
Kép

A közel 20 perces beszélgetésben – amit hétfő este a Híradót követően, 18:30-tól láthatnak az érdeklődők a Miskolc Televízióban – szó esik egyebek mellett arról, jelenleg hol tart Bernadett ügye, mi miatt lépett a széles nyilvánosság elé, miért kérte a miskolci városvezetés segítségét – és az miben tud neki segíteni.

A beszélgetésben elhangzik: ez nem egy egyedi eset volt, többeket érinthet, éppen ezért kell odafigyelnünk egymásra, fel kell tárni a rendszerszintű problémákat.

Viszont – hívták fel a figyelmet – pusztán azzal, hogy beszélgetünk róla, nem következik be alapvető változás, azt majd a társadalom fogja „generálni”. Ehhez azonban az kell, hogy feltárják, hol és milyen módon lehet segíteni, hol vannak hiányosságok a rendszerben.

Az esetről bővebben ITT írtunk.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.