Ugrás a tartalomra

Betörés közben érték tetten a trafikokra specializálódott tolvajt

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint néhány hét alatt több miskolci trafikból is lopott, majd húsvét hétfőn szintén egy dohányboltban érték tetten.

A rendelkezésre álló adatok szerint először február 23-án ment be egy trafikba, ahonnan készpénzt vitt magával. Később ugyancsak egy dohányboltból pénzt, majd egy belvárosi lakásból a sértett iratait és pénzét szerezte meg. Pár nap múlva két trafikból ismét pénzt és különböző dohánytermékeket zsákmányolt. Az Avason lévő egyik rendezvényházba is bement, azonban onnan semmit sem vitt el.

A gyanúsított április 13-án hajnalban a Vörösmarty utcán lévő Nemzeti Dohánybolt kirakatát betörve jutott be az üzletbe, ahol éppen értékeket keresett, amikor a rendőrjárőrök tettenérték. A férfi a lopásokkal és a trafikok kirakatainak megrongálásával több millió forint kárt okozott a sértetteknek.

A büntetett előéletű gyanúsítottal szemben több rendbeli lopás miatt indult eljárás, ami miatt – a férfi bűnösségének megállapítása esetén – 4 és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A gyanúsított rendezetlen életkörülmények között él, a gyanú szerinti cselekményeket rövid időn belül követte el, mely tények miatt megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el, vagy a büntetés mértéke miatt megszökne vagy elrejtőzne a hatóságok elől. Fentiekre tekintettel a bíróság nem látott lehetőséget enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására, így a gyanúsított letartóztatását rendelte el 2020. május 15-ig. A bíróság döntése végleges – tájékoztatta szerkesztőségünket Horváth Dóra sajtószóvivő.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.