Ugrás a tartalomra

Késes támadó ölt egy szlovákiai iskolában

Létrehozva
Egy embert megölt, öt másikat - köztük gyerekeket is - megsebesített egy késes támadó az észak-szlovákiai Ruttka (Vrútky) egyik általános iskolájában csütörtökön - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva.

A támadás indítéka egyelőre nem ismert. A támadás során - a cas.sk hírportál információi szerint - az iskola igazgatóhelyettese életét vesztette, illetve a támadó az igazgatónőt, két tanárt és két gyereket is megsebesített. A támadót, egy 22 éves túrócszentmártoni (Martin) férfit a helyszínre érkező rendőrök lelőtték.     

A sebesülteket a túrócszentmártoni kórházba szállították, állapotukról egyelőre nem érkezett jelentés. Az incidenst követően a szlovák belügyminiszter, az országos rendőrfőkapitány és a pozsonyi törvényhozás elnöke is a helyszínre utazott.

Külső fotó: cas.sk


 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.