Ugrás a tartalomra

Lakat alatt a gumilövedékes rabló

Létrehozva
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki múlt hét pénteken rálőtt egy idős asszonyra a Csabai kapuban, majd Mezőkövesden egy férfira.

Fegyveresen elkövetett rablás bűntett, és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 45 éves budapesti férfival szemben. A gyanúsított június 5-én 18 óra 50 perckor Miskolcon, a Csabai kapuban becsengetett egy lakásba. A férfi egy szolgáltató munkatársának adta ki magát, majd pénzt követelt az ajtót nyitó sértettől, aki megpróbált ellenállni, de támadója meglőtte egy gumilövedékes gáz- és riasztófegyverrel. A 72 éves nő az erőszak hatására átadta majd kétszázezer forint készpénzét a férfinak, aki ezt követően elmenekült a helyszínről.

A bejelentést követően a rendőrök megkezdték az adatgyűjtést, aminek eredményeként a látókörbe került egy 45 éves férfi, aki ellen a Soproni Rendőrkapitányság folytat eljárást garázdaság miatt, amit szintén egy gumilövedékes gáz- és riasztófegyverrel követtek el.

A nyomozás során felmerült a gyanúja, hogy június 6-án 4 óra 30 perckor egy mezőkövesdi családi házba becsöngető, majd az ajtóra a gumilövedékes fegyverrel lövést leadó férfi azonos lehet a miskolci támadóval.

A nyomozók június 11-én a délutáni órákban Sopronban azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az őrizetbe vett gyanúsítottal szemben előterjesztést tett letartóztatásának ügyészi indítványozására.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.