Ugrás a tartalomra

Ismét pszichoaktív anyaggal kereskedő terjesztőt fogtak el

Létrehozva
A Szerencsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt folytat nyomozást egy középkorú prügyi asszonnyal szemben.
Kép

Egy középkorú prügyi nőt hallgattak ki a szerencsi nyomozók gyanúsítottként, aki a környező települések fiataljait látta el a kábító hatású szerrel.
 

A gyanúsított augusztus 11-én történt elfogásáig prügyi otthonában hatóanyaggal felitatott dohányt árult, melytől a fogyasztói bódult állapotba kerültek. Az nő a terhére rótt bűncselekmény kapcsán részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak. Fogyasztói többnyire helyi, taktakenézi és mezőzombori fiatalok voltak.

Kép

Az esettel összefüggésben a Szerencsi Rendőrkapitányság vizsgálatot kezdeményezett két elhunyt mezőzombori fiatalember halála kapcsán is.
 

Ez is érdekelhet

Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.
börtöncella
Bántalmazták, kihasználták, megalázták cellatársukat
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akik agresszívan és aljas módon vegzálták cellatársukat.
tűz miskolc lakás tűzoltó
Bosszúból felgyújtotta albérletét a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki haragjában felgyújtotta a Miskolcon bérelt lakását, ezzel a társasház lakóinak életét és testi épségét is veszélybe sodorta.