Szerdán - távmeghallgatással tartott - tárgyaláson folytatódott a Miskolci Törvényszéken azoknak a vádlottaknak a büntetőpere, akik a vádirat szerint 2019 júniusban megtámadták a számukra ismeretlen sértettet - írja a törvényszék sajtóosztálya. A férfit támadói bántalmazták és víz alá nyomták, emiatt bordatörést és további zúzódásokat szenvedett.
A vádlottak a bűncselekmény elkövetését tagadták az előkészítő ülésen, ezért a bíróság az ügyben tárgyalást tűzött ki. Az állítólagos bántalmazók részletes vallomás tettek, továbbra sem ismerték be a bűnösségüket. Arra hivatkoztak, hogy a vitát a sértett kezdeményezte, aki az ittassága miatt esett bele a vízbe, ők csak ki akarták húzni. A bíróság által kihallgatott tanúk azonban nem támasztották alá ezt az állítást. A bíróság a bizonyítási eljárást február 24-én folytatja a sértett kihallgatásával.
Rúgták, taposták, víz alá nyomták – tárgyalást tartott a bíróság az ügyben
Létrehozva
A vádlottak állítják, a sértett magától esett bele a vízbe, ők csak ki akarták húzni onnan.
Ez is érdekelhet
Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.