Ugrás a tartalomra

Csak a kerék- és cipőnyomokat kellett követniük

Létrehozva
A rendőrök előállították azt a perkupai fiatalembert, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy ellopta egy falubelije motorját.
Kép
Forrás: police.hu

Az Edelényi Rendőrkapitányság lopás miatt folytat nyomozást egy 18 éves perkupai fiatalemberrel szemben, aki kedden az éjszakai órákban behatolt egy helyi portára és onnan ellopott egy működésképtelen Simsont. A járművet a falu melletti erdőbe tolta, ahol elrejtette, majd hazament.

Kép

A sértett reggel észlelte a lopást és azonnal értesítette a rendőröket. A körzeti megbízottak megvizsgálták a helyszínt, majd a keréknyomokat követve megtalálták a járművet, innen pedig az elkövető cipőnyomai vezették őket tovább a gyanúsított lakásához. A fiatalembert a rendőrök előállították, aki kihallgatása során beismerő vallomást tett.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.