Ugrás a tartalomra

Nem sikerült tisztára mosniuk a piszkos pénzt

Létrehozva
A Miskolci Törvényszék a mai napon hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak a büntetőperében, akik több száz millió forint elsikkasztott pénzt próbáltak tisztára mosni Thaiföldre szökött ismerősük megbízásából.

A bíróság által megállapított tények szerint a négy vádlott – egy pénzszállító cég sérelmére elkövetett sikkasztásból származó – csaknem 500 millió forint elrejtését vállalták a Thaiföldre szökött ismerősük kérésére. Valamennyien tisztában voltak a pénz eredetével, ennek ellenére őrizték, befektették és más anyagi javakat szereztek rajta. Tudták azt is, hogy nagy mennyisége és összege miatt a pénzt egyszerűen nem tudják „tisztára mosni”, ezért műanyag hordókban helyezték el a bankjegyeket és az egyik vádlott ingatlanának közelében elásták a milliókat rejtő hordókat.

Rövid idő elteltével - különböző technikákat alkalmazva - elkezdték legalizálni a pénz eredetét. Az elsikkasztott pénzből sporteseményekre fogadtak, vagy szlovákiai kaszinóban próbáltak szerencsét. A fogadásokból 210 millió forinthoz, a kaszinójáték során csaknem 26 millió forinthoz jutottak. Az I. r. vádlott nagy értékű életbiztosítást kötött, értékes gépkocsit vásárolt, még a sikkasztás elkövetése miatt elítélt ismerősére kiszabott 10 millió forint pénzbüntetést is kifizette. A további vádlottak több millió forintért vásároltak ingatlant, illetve az is előfordult, hogy hiteleik törlesztésre fordították a pénzt.

Az elásott bankjegyek egy része elázott, így azokat sérült bankjegyként próbálták beváltani különböző budapesti és miskolci pénzintézeteknél. A bankfiókokban több mint 60 millió forint értékben váltottak be megrongálódott bankjegyeket.

A bíróság a vádlottakat pénzmosás bűntettében mondta ki bűnösnek. Az I.r. vádlottat 4 év 3 hónap, a II.r. vádlottat 3 év 10 hónap, a III.r. terheltet 3 év 4 hónap, a IV. vádlottat 1 év 10 hónap szabadságvesztésre ítélte. A büntetés végrehajtását a IV.r. vádlott esetében 2 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a szabadságvesztés mellett valamennyi vádlottal szemben pénzbüntetést alkalmazott. Rendelkezett a bíróság arról a vagyonról is, amelyhez a vádlottak a bűncselekmény által jutottak hozzá. Az I., II. és III.r. vádlottakkal szemben 226 millió, 50 millió, illetve 20 millió forint összegben, a IV.r. vádlott esetében egy társasházi lakás és egy külterületi ingatlan vonatkozásában vagyonelkobzást rendelt el, a megrongálódott bankjegyeket pedig mintegy 60 millió forint értékben elkobozta.

Az ítélettel szemben a vádlottak védői fellebbeztek, az ügyészség három napot tartott fenn az esetleges jogorvoslat bejelentésére. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.