Ugrás a tartalomra

Élet-halál harc Ózdon

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt négy férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete, életveszélyt okozó testi sértés bűntette és garázdaság bűntette miatt.
Kép
Téglákkal és karddal estek egymásnak szilveszter este - fotó: police.hu

A vádirat szerint a vádlottak 2019. év szilveszterén, Ózdon egy családi házban vendégségben voltak óév búcsúztatón. Az éjszakai órákban közülük két ittas állapotban lévő vádlott átment a szomszédos házba, azonban a családtagokkal agresszív fellépésük miatt szóváltásba kerültek.

Az egyik vádlott megfejelte a családfőt, majd dulakodni kezdtek, de a háziak felülkerekedtek, kituszkolták őket a lakásból, viszont a verekedést kezdeményező vádlott azzal a kijelentéssel távozott, hogy elmegy egy kardért és leszurkál, megöl mindenkit. 5-10 perc múlva mind a négy vádlott megjelent ugyanennél a háznál, és a korábban megöléssel fenyegetőző, egy 70 cm hosszúságú kardot tartott magánál, míg egyik vádlott-társánál lapátnyél volt, a másik két vádlott pedig téglákat és köveket vettek magukhoz. Mindannyian rátámadtak az ingatlanban tartózkodó családra.

A kardot használó vádlott üvöltözve csapkodott és vagdalkozott, bejutott a lakásba, közben az ajtó üvegezett részét betörte. A bentiek védekezésül vasvillát, lapátot fogtak, míg a családfő a karddal támadóval szemben egy fém vízmértékkel védekezett elhárítva a csapásokat, de közben a kezén többször megsérült.

A támadókat sikerült kiszorítani a házból, de a kardot használó vádlott az udvaron újból rátámadt a családfőre, míg vádlott-társai köveket, téglákat és kéziszerszámokat dobáltak a család irányába. A családját védő férfi éppen egy féltégla elől elhajolt, amikor a vádlott karddal lesújtott a fejére, „megöllek!” felkiáltással.

A sértett az arcán mély, vágott sebbel járó sérülést szenvedett el, a halálos kimenetel elmaradása csak a szerencsének köszönhető.

Időközben a másik vádlott egy családtagot lapátnyéllel próbált megütni, aki viszont vasvillával védekezett, de az ütések közül egy, a halánték tájékát elérte. Ezután még a vádlott egy féltéglát is a férfi felé dobott, amely a feje hátsó részénél eltalálta, ettől megszédült, az épület falának esett, 8 napon túl gyógyuló közvetetten életveszélyes sérülést szenvedett el.

A vádlottakat a helyszínre kísérő két másik vádlott ugyan nem mentek be a sértettek udvarára, de a teljes eseménysor ideje alatt folyamatosan kövekkel, téglákkal és szerszámokkal dobálták a sértetteket, valamint a családi házat, ablakait betörve, és egy személygépkocsit is megrongáltak.

Az ügyészség a vádlottak közül a karddal támadó büntetett előéletű, valamint a lapátnyéllel támadó szintén büntetett előéletű letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást, míg a támadásban részt vevő két másik büntetlen előéletű vádlottal szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.