Ugrás a tartalomra

Vádat emeltek a gyermekét és a közlekedőket veszélyeztető férfi ellen

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 36 éves férfi ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt.

A vádlott tavaly júliusban ózdi lakásukban ittas állapotban összeveszett élettársával. Később autóba ültek, amelyet a vádlott élettársa vezetett, a vádlott a jobb első ülésre ült, hátul pedig közös kiskorú gyermekük utazott.

Az utóval Ózd belterületén közlekedtek, és az autót vezető élettársát a férfi több esetben a fején megütötte, valamint többször szándékosan behúzta a személygépkocsi kézifékkarját, ettől a hátsókerekek blokkoltak, és a sértett nő csak ellenkormányzással, nehézkesen tudta az úttesten tartani a járművet, ami megállt. A nő tovább hajtott és egy körforgalomba érkezett, amikor a mellette ülő vádlott el kezdte tépni a haját, ettől az autó letért a haladási iránytól, a vádlott most is szidalmazta a sértettet, és ismételten hirtelen behúzta a kézifékkart, a fékhatásra az autó a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávba került, és keresztbe fordulva megállt. 

A cselekményt a helyszínen tartózkodó rendőrök észlelték és azonnal intézkedtek.

A nő a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló repesztett és zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A férfi a cselekményeivel veszélyeztette a közúti közlekedésben részt vevők, de különösen élettársa és kiskorú gyermekük életét, testi épségét.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott. 
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.