Ugrás a tartalomra

Hároméves gyerekre támadtak a család kutyái Hajdú-Biharban

Létrehozva
Súlyosan megsérült egy hároméves kisfiú, akire a család kutyái rátámadtak a házuk udvarán – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete.
Kép
Képünk csak illusztráció

Tájékoztatásuk szerint a vasárnap délután történt kutyatámadás után a kisfiút mentőhelikopter szállította a Debreceni Egyetem Kenézy campusának baleseti sebészetére. A mentőszolgálat korábban azt közölte, hogy a gyerek súlyos harapásos sérüléseket szenvedett, többször is meg kellett műteni.

A hajdúhadházi rendőrkapitányság gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt indított eljárást az ügyben – közölte a rendőrség.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.