Ugrás a tartalomra

Alig állt a lábán, de azért kést rántott

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 60 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt.
Kép
Képünk csak illusztráció

Az eset még júliusban történt a Búza téren, amikor egy hatvanéves férfit nem engedtek buszra szállni, annyira részeg volt. A buszvezető a biztonsági szolgálat segítségét kérte az ügyben, akik leültették egy padra a férfit, és mentőt hívtak hozzá.

A vádlott azonban egy idő múlva el akart menni, amit az őrök a saját érdekében nem hagytak. Erre az ittas ember úgy felháborodott, hogy egy kést vett elő, és hadonászni kezdett vele. Ekkor az egyik biztonsági őr lefogta a kezét, amiből végül kiesett a kés.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.