Ugrás a tartalomra

A rendőrök előtt is folytatta felesége bántalmazását

Létrehozva
Felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése, garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat egy 24 éves férfi ellen az Encsi Járási Ügyészség.

A vádlott és a sértett nő házassága megromlott, egyre gyakrabban veszekedtek. 2019 augusztusában egy temetésen vettek részt Forró településen. Hazaindulva autóba ültek, azonban útközben vitatkozni kezdtek, ennek során a férfi többször megütötte a nőt és tépte a haját.

Az asszony kérlelte a vádlottat, hogy ne bántsa, illetőleg, amikor lelassult az autó, megpróbált kiugrani, kinyitotta az ajtót is, ekkor viszont a férfi a haját megmarkolva visszahúzta, és azzal fenyegette, hogy leszúrja.

A nő végül is szabadult a fogásból, és ahogy az autó megállt, kiszállt, viszont a férj egy 7 centiméteres késsel megszúrta.  

A nő a földre esett, mire férje puszta kézzel, illetőleg a kezében tartott késsel is ütlegelni kezdte, amit már láttak a helyszínen járőrszolgálatot ellátó rendőrök és azonnal közbeavatkoztak, felszólították a vádlottat a cselekmény abbahagyására, de ennek ő nem tett eleget, így a rendőröknek testi kényszert kellett alkalmazniuk vele szemben. 

A sértett a nyaka jobb és bal oldalán, 8 napon belüli gyógyuló szúrt sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott. 

Ez is érdekelhet

Lövöldöztek egy grazi iskolánál, legalább tízen meghaltak
BűnügyVilág
Sajtóhírek szerint az intézmény egyik diákja kezdett lövöldözni, iskolai zaklatás állhat a tragédia hátterében.
Letartóztattak egy borsodi nőt, aki alig 10 éves unokáját molesztálta
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki fiú unokáját molesztálta.
Ácskalapáccsal és boxerrel bántalmazott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinek az ügyében, aki közös italozás után ácskalapáccsal és boxerrel olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy eszméletlen állapotba került, ezután mobiltelefonját is elvette.
Bántalmazta, majd fenyegette gyermeke anyját
BűnügyMiskolc
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki bántalmazta gyermeke anyját, majd megfenyegette, hogy ne szóljon a rendőrségnek.