Ugrás a tartalomra

Kiraboltak egy miskolci benzinkutat vasárnap este

Létrehozva
Az ismeretlen férfi este 9 óra előtt felfegyverkezve ment be a miskolci benzinkútra, úgy tudjuk, pár tízezer forinttal távozott.

Információink szerint a Szentpéteri kapuban található bevásárlóközpont melletti benzinkútról van szó. Este 8 óra 50 perckor – szintén meg nem erősített információink szerint – egy késsel a kezében tért be ide az ismeretlen férfi, aki „rablás!” felkiáltással pénzt követelt. A kasszából – úgy tudjuk – alig pár tízezer forintot vett ki.

A rendőrség lapunk érdeklődésére megerősítette: felfegyverkezve elkövetett rablás miatt körözést adtak ki ismeretlen tettes ellen. További információkat későbbre ígértek.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.