Ugrás a tartalomra

Az utcán szemelték ki áldozatukat

Létrehozva
Az utcán támadta meg az idős sértettet az a három férfi, akiknek vasárnap letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2021. június 10-én kora délután Miskolcon a Zamenhof utcán észrevették a 77 éves sértett nőt. Megbeszélték, hogy mindenáron megszerzik az értékeit, ezért követni kezdték, majd amikor utolérték, a táskáját megragadva megpróbálták azt kitépni a kezéből. A sértett a földre esett, ekkor a gyanúsítottak elvették a táskát és elfutottak a helyszínről. A gyanúsítottak a táskában talált 60 ezer forint készpénzen megosztoztak.

A gyanúsítottakkal szemben rablás miatt indult büntetőeljárás, mely cselekmény akár 10 évig, a fiatalkorú elkövető esetében 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A kiszabható büntetés mértéke miatt tartani kell attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén megszöknének, elrejtőznének a hatóságok elől, vagy egymással összebeszélve veszélyeztetnék a bizonyítási eljárás eredményességét. A felnőtt korú gyanúsítottak egzisztenciális helyzete, életmódja miatt feltehető az is, hogy újabb bűncselekményt követnének el. Mindezek okán a bíróság egy hónapra – 2021. július 12-ig elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.